Van valami, amire egész életemben vágytam...

... és sosem voltak megfelelőek a körülmények, hogy megkaphassam. Logikus, bölcs érveléseket hallottam, miért nem. Mindegyikben volt igazság tartalom, nem is kevés. Jelen idő aztán végképp nem látszik alkalmasnak, hogy teljesüljön a vágyam, és mégis... Valahogy fellázadtam. Mert mindig lesznek érvek, mindig igazuk lesz azoknak, akik azt mondják: ne! DE ÉN AKAROM! Mindig is akartam. Hát miféle ember az, aki hagyja magát lebeszélni arról, amire így vágyik?! Aki csak azért nem kap az álma után, mert lesznek nehézségek!? Ennél a résznél szomorúan rájöttem, hogy nem ismerek magamra.

Úgyhogy a héten meglesz!

Na erről már magamra ismerek!:-))

Amikor engem még csiszoltak...

... ők már fényesek voltak. Ez kérem tény. Pontosan tudják, mikor kell felreppenni arról az átkozott korlátról. Megkopogtatom az ablakot, még csak össze se rezzennek. Megzörgetem az erkély francia ablakának üvegét, a reakció gyors, kaján hátrapillantás, majd további nyugodt ücsörgés. Kinyitom a franciaablakot, újabb hátrapillantás, de semmi több. A hátukról csak úgy sugárzik az üzenet: Te szerencsétlen, hát nem fogod fel, tisztában vagyunk vele. hogy ha fenéken akarsz billenteni minket, ki kell jönnöd az erkélyre, muhaha!!
Kimegyek. Felreppennek a szomszéd tetőre, burukkolnak, fixíroznak, esküszöm, rajtam röhögnek. Na, most ott vacog az a félkegyelmű, burukkhihihi, brukkhahaha, meddig bírja? Tegnap húsz másodperc volt a rekordja... srácok, készülődjetek, még tíz másodperc, aztán irány az erkélykorlát!

Hát igen. Amikor engem még csiszoltak...

A rettenthetetlen galamb

A képek minőségét (ablak mögött lapulva, reszkető kézzel exponálva) feledtesse a szenzációs téma! Mint az előző posthoz fűzött kommentemben, Orsinak már jeleztem, új fejleményekről számohatok be. Újra kihelyeztük a félelmetes partvist. Jegyezzétek meg Felebarátaim, egy (sőt több) minden hájjal megkent, városi galambnál ugyanaz az trükk nem működik kétszer. Először a banda tisztes távolságból szemügyre veszi az ismerős csodafegyvert:

Majd reggeli idillünk következik: íme itt látható a raj bandavezére, amint jóindulatúan enyhíti a partvis magányát. Mert lássuk be, egy erkélykorláthoz támasztott partvis galambtársaság nélkül félkarú óriás...

Beláttuk, amit be kellett látnunk...

Vesztésre állva

Amióta a barátságtalan időjárás miatt jóval kevesebb időt töltünk az erkélyen, imádott galambjaink rájöttek, ismét elérkezett az ő idejük. Boldogan üldögéltek a korláton, természetesen befelé fordított alféllel, ami ugye tudjuk mit jelent az erkély higiéniáját illetően... Napirendünkbe bekerült a galambhajsza, azaz, ha megláttunk egy (vagy több) birtokháborítót, ordítva kirohantunk, és elzavartuk őket. Egy idő után azonban rájöttünk, hogy öregek vagyunk mi már ehhez nagyon fárasztó. Zseniálisnak hitt újítást vezettünk be: egy partvist támasztottunk a korlátnak, fenyegető, szőrős felével kifelé. A galambok valóban távol maradtak, mi viszont, ha csak a szemünk sarkából is észleltük, hogy valami van a korláton, már rohantunk is ki ordítva, amitől a szegény, ártatlan partvis nyilván minden alkalommal halálra rémült... Újfent rájöttünk, hogy öregek vagyunk mi már ehhez ez is nagyon fárasztó. Pont akkor távolítottuk el a célszerszámot, amikor már rögződött bennünk az új helyzet. És ezzel hatalmas hibát követtünk el! Mert azóta, ha valami van a korláton, többnyire legyintünk, nyugi, csak a partvis!
A galambok mindenestre egyre elégedettebbek...

Jó hír

Jó hír mindenféle adósnak, akinek épp árvereződőben van a lakása! Az Alkotmánybíróság kimondta: nem büntethető az utcán való élés. Azaz, ott még lehet, ha minden kötél szakad. A kormány azt ígérte, senkit nem hagy az út szélén.
Utcáról nem volt szó...

Részvét helyett részvétel

Most kicsit goromba leszek. Vagy sarkos. Vagy mittomén... Nemrégiben Chanson írt arról, hogy vannak olyan emberek, akik pusztán attól, hogy leírják a szót, SZERETET, már azt hiszik, tudják, miről beszélnek. Vagy, hogy halvány fogalmuk van róla. Netántán úgy gondolják, ezzel ők mindent megtettek, amit szeretet ügyben tenni lehet.
                   Az andalító, édesded üzenetek melegágyai a közösségi oldalak. "Nincs szebb szó, mint a szeretet", "Kövesd a Szeretet útját!", "Szeretet - az Élet iránytűje", stb, stb, blalblabla, sok kis szívecskével körítve... Árad a virtuális szeretet cunamija, hát mibe kerül mindez, pár megosztásba, lájkolásba, és máris fantasztikusan jó embernek érezhetjük magunkat.
                   A virtualitásban. Morális nettek lettünk a neten. Erre egyébként számos más lehetőségünk is kínálkozik. Szívszaggató fotókat tehetünk fel, adhatunk tovább segítségre váró, nagy bajban, bánatban vergődő lényekről a közösségi oldalakon. Emberekről (kicsikről és nagyokról) állatokról (kicsikről és nagyokról). Nem vitatom a jó szándékot, sőt a mondásnak sem hiszek, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Dícséretes dolog felhívni a figyelmet a pártolásra, oltalomra méltó jelenségekre.
                          És? Aztán? Mi történik, amikor a monitor elsötétül? Amikor nincs lájkolási, megosztási lehetőség? Vagy itt befejeződik a történet? Tisztelet a nagyon sajnálatosan kevés kivételnek - igen.  Felhívtuk rá a figyelmet, VALAKI csak odafigyel majd, nem? Hogy ki? Valaki... akárki...bárki... Dehátugyebár mit is tehetnénk még?
                     Például nem csak megosztani, hanem osztani is, ha van miből, akármilyen kevés is. Részvét helyett részt venni, ha van hozzá tehetség, kedv, erő. Bármilyen csekély TETT is ér annyit, mint a monitor előtti, érzelmi onanizálás. Régebben leírtam - nem kevés cinizmussal, belátom -  hogy én egy hétig, naponta többször, áradó szeretettel és mély részvéttel gondoltam az éhező, afrikai kisgyerekekre, és ezek a szegény apróságok mégsem híztak egy dekát se! Az ellenreceptet a nagyon kisnyugdíjas Erzsi néni szolgáltatta a házunkból. Fogta a kis botját, egy darab töltöttkáposzta konzervet, és elaraszolt a kerületi, karácsonyi gyűjtésre. (Megjegyzendő, ez nem szegény kerület, csak Erzsi néni az). Ott meg csak néztek rá, mit akar azzal az egy darab, kaszvadt konzervvel... Ő meg elmagyarázta. Valaki, akinek nem jutna aznap étel, amikor az ő adománya megérkezik hozzá, nem üres gyomorral fekszik le, és tán álma is könnyebb lesz. Kevés az egy konzerv? Kevés. Ám annak, akinek üres asztalára leteszik, aznap a minden.

Igen, tökéletesen igazuk van azoknak, akik azt mondják, mindez nem Erzsi néni dolga lenne. Tökéletesen! Csak miközben háborogva várják, hogy azok, akiknek dolga lenne, eszméljenek fel a "zemútnyócév", "Orbántakaroggy", "Szabadságharcolunk az utolsó csepp véretekig" címkéjű dicstelen és meddő hadakozásból, gyerekek éheznek, idősek vergődnek rettegve gyógyszer és fűtés nélkül, egész családok hajtják álomra fejüket abban a reményben, hogy hátha nem ébrednek fel másnap. Az idő nem nekik dolgozik. Sőt, egyelőre úgy tűnik, választott kormányuk, és annak ellenzéke sem.

                                Én meg úgy döntöttem, merek kicsit álmodni! Bizonyára szánalmas próbálkozásnak tűnik, de kiszörfölgetem itt a neten a legszegényebb vidékeket. Találomra kiválasztok egy helységet, felhívom a polgármesterét, és megkérem, adja meg azon szegény családok címét, akik elfogadnak segítséget. Aztán csomagokat készítek, és feladom nekik postán. Mi lesz benne? Egyszerű lélek vagyok, élelmiszer. Ha kevesebb csomagot tudok küldeni, mint amennyi címem lesz ( van rá esély), akkor azokat kis cetliken tovább adom ismerőseimnek. Ők meg majd eldöntik, mit kezdenek vele.
                              Igen, tudom, nem ez az igazi megoldás. S, ha bárkinek jobb ötlete támad, ne mulassza el megosztani velem! Akár itt, akár a közösségi oldalakon. Továbbá mély tiszteletem azoknak, akik már rég hozzáfogtak ahhoz, hogy tartalommal töltsék meg az EMBERTÁRS fogalmat.

Oldalborda

Ha egyszer egy üzlet beindul... Fura divat nyer teret mostanában aranyba foglalt kajakos lányainknál. Janics Natasa után most Kozák Danuta is beáll a sorba, állást követel vőlegénye számára klubjánál, mert különben túl sokat lennének távol egymástól. És, ha nem adnak, nem ír alá új szerződést. Ilyen egyszerű.

Új pozíció van születőben a kajakok farvizén. A sportstrici sportoldalborda. Jókora hasznot lehet abból húzni, ha az asszony belehúz...