Ha jelen nincs...

...jövő sem lesz. Tisztelettel ajánlva minden olyan, nagy löttyöseket álmodónak, aki azt hiszi, hogy az első emeletre feljutáshoz nincs szükség földszintre.

A tizedik emeletről már nem is beszélve...

Velentájn

Eltekintenék azoktól a trendi tirádáktól, miszerint "jajugyanmááá, micsoda nyálas ez a Valentin nap", "mit kő nekünk majmolni mindenféle nyugati baromságot", valamint azoktól is, hogyaszongya "máméne lehetne csak azért, mert nem mi találtuk ki?!", "igenishogy szükség van romantikára, édes-vicces figyelmességekre!" Eltekintenék, mert úgy vélem, mindenki képes eldönteni, hogy üli vagy nem üli ezt az ünnepet, az meg intelligencia kérdése, hogy ilyen vagy olyan véleményét nem próbálja kötelezővé tenni mások számára.

                      Életem Értelmével már a magyarországi Valentin-premierkor eldöntöttük, hogy Isten hozta, minden ünnep jól jön. Az apró
figyelmességekkel csak az volt a gond, hogy nálunk mindig is divatban voltak az "ezt Neked hoztam csak úgy" kis rituálék. Namármost azért vegyünk tucatszám kis szivecskés izéket, vagy kötelező virágcsokrokat, amikor épp nem vágyunk rá, mert jajajj Valentin-nap van? A megoldást egy turkáló kínálta, ahol évekkel ezelőtt, a kirakatban /!?/ megpillantottam minden idők legrondább, szív alakú, pink párnáját. (Fenti kép)Így került otthonunkba az örökös Valentin-napi ajándék. Ezekben a napokban előkerül a szekrény aljából, a Nagy Napon pedig én átnyújtom Életem Értelmének, ő kicsit magánál tartja, majd illő gráciával átnyújtja nekem, vicces-kedves ajándék megvolt jöhet a pálinka. Nos, az örök darab ma is színre lépett, ám valahogy Flekk karmai közé került. Ő pedig, mint látható, rögtön azonosult az ünnep lényegével...:-)))
                 Ugyanis - nem először írom le - Szent Bálint napja NEM KIZÁRÓLAGOSAN A SZERELMESEK ÜNNEPE!!! Akkor sem, ha minden bizonnyal őket lehet a legkönnyebben megvágni. Ez a nap a mindennemű szeretet ünnepe elsősorban. Tőlünk nyugatabbra, vagy akár északabbra senki nem találja furcsának, ha egy család tagjai is meglepik egymást, barátaikat, netán szomszédaikat valami kedves csekélységgel ezen az ünnepen.

Így én is kívánok boldog Valentin-napot minden erre tévedőnek, annyi szeretettel, amennyit igényel!

Az érintettek engedélyével: Flekk és a fan-klub elnöke

S, amikor az érzelmeknek már nem lehet parancsolni:

Gagyog, s ragyog...

                         Lehet olyat csinálni, hogy valaki - tán saját életének kudarcait, jövője iránti félelmét palástolandó - kipécéz magának egy-egy jelenséget, embercsoportot, szakmai területet, és ádáz dühhel gyalázni kezdi, hablatyol össze-vissza, mindennemű tapasztalat és tudás nélkül.
                        Ettől senki nem fogja különbnek látni. Csak ostobábbnak.
                       Lehet olyat csinálni, hogy valaki elmegy valahonnan - tán, mert elege lett, vagy belőle lett elég - majd nagyképűen kijelenti, hogy az is hülye, aki ottmaradt.
                        Ettől még neki többé ott nincs helye.
                       Lehet olyat csinálni, hogy valaki azt állítja magáról  - tán mert soha nem értett semmihez igazán - hogy ezen a kerek világon mindenhez jobban ért, mint azok akik komolyan tanulták, gyakorolták, megszenvedtek tudásukért                       
                       Ettől még simán kiröhögik azok, akik tényleg tudják azt, amit ő nem.
                       Lehet gagyogva ragyogást mímelni.
                       Csak nem érdemes. Mindig tudja valaki az igazat. Ha más nem, a gagyogva ragyogó biztosan!:-)
                       

Különleges találkozás

                   Ma Flekk, esti sétáját abszolválva, egy különleges teremtménnyel találkozott. Messziről egy egészen kicsi, fehér kutyának látszott. A döbbenetes az volt, hogy közeledve se nagyon nőtt. Meg aztán fucsa volt az alakja. Olyan hosszúkás, valószínütlenül karcsú... Az állat nyakába akasztott kicsike csengő is különös volt, mint, ahogy a mozgása is, puhaléptű, enyhén kígyózó. Flekk azonban ment minden előítélettől. Így, amikor a teremtmény egészen közel élt, vad farokcsóválás közepette a földhöz lapult, és játékos vakkantásokat hallatott, afféle "nyugi haver, tőlem nem kell tartanod, hozzuk ki a szituból, amit csak lehet!"
                  A teremtmény sem idegenkedett tőle. Közeledett, majd két lábra állt, parányi mancsocskáival hívogatóan integetve, amennyire a testére erősített, finom bőrhám, és nyájasan mosolygó gazdája engedte.  Összedugták az orrukat. Flekk pedig úgy döntött, hogy bár a teremtmény NEM kutya, NEM macska, NEM galamb, és NEM is Malacka a kedvenc plüssállata (egyenlőre ennyi van meg a Nagy Állatlexikonból...), azért jó fej és kész. Így aztán a kicsi, karcsú, elegáns teremtmény kapott egy igazi Flekk-féle puszit (álltól homlokig), amit némi habozás után az finom homlokduccantással viszonzott. Némi ugrándozás után búcsút intettek egymásnak. Ki-ki engedelmesen követte gazdáját, bár gyakran hátrafordultak.

Hát így ismerkedett meg Flekk egy hófehér, szelíd vadászgörénnyel.

Ne legyen igaza!

Egy fórumozó hozzászólásából loptam:
"Mekkoràt tévedett szegény Kölcsey, amikor 190 évvel ezelôtt úgy gondolta, hogy megbünhődte màr e nép a múltat s jövendôt.
Jóformàn még hozzà sem kezdett !"

Süteményvásárlás ebbel

- Ííííígy, ide beakasztjuk a pórázt, öt perc az egész, veszek pár sütit, ha már erre járunk, és már megyünk is tovább. Leülsz szépen az ajtó elé, és megvársz, jó?
Flekk ül, angyalian néz. Megy ez...
- Jó napot kívánok. Kérek...
- Vekk! Vekk! Aff,aff,aff!!
- Igen az én kutyám... még kicsi... szóval kérek...
- Jjjaúúúúúúúúúú!!!
Cukrászkisasszony, továbbá a vendégek ellenségesen méregetnek. A homlokukra van írva, ez itt süteményekkel élvezkedik, miközben szegény kutyája meg kinn sír!?
- Nos, lássuk csak...
- Vaú! Vaú!! VAÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!
- Csak egy pillanat... elnézést...
Eb az ajtó előtt lelkesen üdvözöl. "Megbeszéljük" a dolgot. A jó kiskutya csendben ül, türelmesen vár, amíg Gazdi vesz pár kiló darab süteményt. Rendben? Annyira rendben, hogy az eb egyenesen lefekszik, állát decensen mancsaira fektetve. Maga a türelem hasaló szobra.
- Itt is vagyok! Szóval kérek...
- Grrrrrrr, hrrrrrr, úúúúúúúúúúúú!
- Jajistenem...
- Akkor mit adhatok?
- Juhhaúúúú!
- Mindegy, csak gyorsan!
- Aff, aff, aff, aff!Harrghaúúúúú!
- Mégis mit??
- Abból, ott, hatot, mennyi lesz, köszönöm, nem kérek vissza, viszlát!
Eb az ajtó előtt százszorosabb lelkesedéssel üdvözöl, mint rég nem látott anyja Petőfit. Megpróbál a nyakamba ugrani. Elvéti, viszont a süteményes csomagot hajszálpontosan üti ki a kezemből, ami szétnyílva egyenesen egy pocsolyában landol. Hat mandulával szórt meggyes kosárka ázik a vízben... Meggyes kosárka?? Hát mit vettem én nagy zavaromban?! Hiszen azt nem is szeretjük!
Némiképp megvígasztalódva hagyom, hogy Flekk hazasétáltasson...