A harci kutya

         Változatlanul állítom, hogy ez-itt-nem-egy-kutyablog, de ezt el kell mesélnem! Délelőtt kinyitottam az erkélyajtót, némi levegőztetés okán. Flekk is kimerészkedett, EGÉSZEN A KÜSZÖBIG, hogy szemügyre vegye, ami a kinti világból onnan látható.
        Ekkor röppent a korlátra Ülő Bika személyesen!
        Flekk megérezte a pillanat nagyságát. Hirtelen felüvöltöttek benne a deli farkas ősök szellemei, holmi, kissé homályos területvédelmi ösztönökkel elegyítve.  Mindesetre úgy érezte, LÉPNIE KELL. Harci pózba helyezkedett (legalábbis ő úgy hitte), majd megpróbálta hangokba önteni érzelmeit, imígyen:
      - Jjihh! -
      Flekk is tudta, én is tudtam, hogy ez ugatás akart lenni, Ülő Bika viszont ezzel a tónussal, ezen az erkélyen még nem találkozott. Döbbenten meredt a fura hangokat kiadó szőrpamacsra. Egy darabig galambfarkasszemet néztek. Ülő Bika helyzeti előnyből, az erkélykorlát magasságából, Flekk a köszöbről. Ülő Bika - ha lehet ilyet mondani egy galamb ábrázatról - teljesen elképedt. Kiszakadt belőle egy hrukk?!, ami galambnyelven azt jelenti: dik má' miből lesz a cserebogár!?
       Flekknek ez már sok volt. Egy idegen területet védelmezni egy furcsa tollas izétől, aki még BE IS SZÓLOGAT, na neeee. Úgyhogy méltóságteljesen bár, de sebes rükrevercben hagyta el a csata színterét egészen a fekhelyéig, ahová a biztonság kedvéért be is ásta magát, és még órák múltán is gyanakodva pillogott az erkély felé.
      Sebaj! A szándék a fontos!