Mi változott...

... két karácsony között? Íme:

2012 karácsonyán

2013 karácsonyán

Akkor

Most

Mi történt a két ünnep között? Gyarapodás hosszban, szélességben, térfogatban, ami a kutyát illeti. Rengeteg nevetés, élmény, gyönyörködés, rengeteg szőr mindenütt, és ugyanennyi boldogság, ami minket illet!:-) Tavaly őt kaptuk karácsonyi ajándékként. Azóta minden nap ő ajándékoz meg minket azzal, hogy VAN! 

                                           

Karácsonyt!:-)

Karácsonyt! Mindenkinek olyat, amilyet mindig is szeretett volna.

Kortyról kortyra

Feleim itt a zidő, hogy én is receptet tegyek közzé, mer' milyenazmá', hogy nem! Ez egy remek, egy rrremek karácsonyi ínyencség! Cseppfolyós. Persze vannak receptek, de a lényeg a szapora sok...kos...kóstolgatás. Hogyugye kell-e bele ez, vagy az, még. Vagy valami... Hozzávalók: számos... számos... sárga izé... meg kétféle fehér folyékony... meg bele kell szórni szintén fehér porszerű dolgokat, és a lényeg, a LÉNYEG, hogy az akol...alok... alkoholt ki ne felejtsük valahogy! Ha picinkét több zuttyan bele hátistenem, emberek vagyunk! Kevergetés közben sok...kóstolgassunk szaporán, nehogy ne olyan legyen, amilyennek szeretnénk! Amikor már eleget ízé.. iza... ízlelgettük, és úgy találtuk, ennél jobb nem is lehetne, tőccsük üvegekbe. Hopphopphopp óvatosan, nehogy kilöttyenjen, bár asse baj, merakkor vihogva fel lehet nyalni a pultról.

( Jótanács: ha azt akarjuk, hogy karácsonyra is maradjon, kérjük meg a szomszédasszonyt vigye át magához, egy napra tegye hűtőbe, majd egy hétig, mindennap rázogassa, hogy az ízek összeérjenek. Persze csak akkor, ha a szomszédasszony teljesen megbízható, és eszébe se jutna a más tojáslikőrjét tovább kóstolgatni!!)

Itt vannak az angyalok!:-)

Mikor vált "haladó hagyománnyá" már nem emlékszem. Úgy kezdődött, hogy megvettem egy bájos kis angyalfigurát, és kijelentettem, hogy ez akkor most adott év karácsonyának angyala. A következő évben megint, a rákövetkezőben már kifejezetten kerestem az Év Karácsonyának Angyalát. Így megy ez már tizen/huszonvalahány éve. A számukból nem tudok következtetni mióta, mert ajándékba is kaptam, s örököltem is angyalkákat. Advent megérkeztével kinyitom a dobozukat, ahol az év nagy részében pihennek, és felsorakoztatom őket, az én angyalhadseregemet, amely idén harminckilenc főre bővült. Sosem törekedtem arra, hogy az aktuális angyal valami különleges darab legyen. Csak arra, hogy szólítson meg, valamiért. Van Dundi Angyal, Bumfordi Angyal,  Piroscipőssálasretikülös Angyal, Turcsiorrú Angyal, Icipici angyal...és így tovább. Idén - ó ne vess meg Nyájas Olvasó - egy keleti tucatárú lett az év angyala. Ott ült egy polcon legalább száz társával egyetemben. A többinek egyen-mosolya volt, csak neki, egyedül neki volt durcás az ábrázata. Percnyi kétely sem gyötört: Durci Angyalnak nálunk a helye.

Hát így fest a seregem, illő miliőben!

Az utóvéd sor. A két Kisfiú Angyal már akkor is dalolt, amikor engem még csak terveztek. Itt vannak a dundik, a kép bal alsó sarkában pedig a Piroscipőssálasretikülös Angyal.

Az utóvédek elővédei, a kép jobb alsó sarkában az Ózdi Angyal. Ózdon vettem ezer éve egy kirakodóvásáron. Mellette balra az új, Durci Angyal, aki azt sem szereti, ha fotózzák.

A derékhad. Jobb oldalon a kékfestő  Ózdi Angyal előtt a Bumfordi Angyal, csuda egy pofa!

Elöl a Fekvő Angyalok heverésznek. Mögöttük az ajándék angyalok, még nem mindegyikük kapott címkét, de lelkes mindahány!:-) És ott, ott a kép bal felső sarkában a kosárkán függve, bár alig látszik, az Azsúr Angyal, mert csöpp ruhája azsúrozott,

Csoda, hogy ilyen sereg mellett kicsit sem félünk a karácsonytól?:-)

Városi legenda

Az előző postomban leírtakat természetesen megosztottam fogadókész barátaimmal, többek között Chansonnal is. Petra lány (a kedvencem, ugye milyen tündéri??) beszélgetésünk alatt ki-be járkált a szobából/ban. Tudta, hogy én hívtam, s édes anyukája reagálásából - szexhirdetés... aha... és hányan hívtak?... őrület... - összerakta az összeraknivalókat. Miután befejeztük a beszélgetést, kicsit téblábolt, majd rákérdezett:
- Most akkor... ööööö.... Szamár pornózni fog??
Na kéremszépen, így születnek a városi legendák, varázsos szemű tündérlányok jóvoltából!:-)

Mindenki engem akar!:-)

Hétfőn kezdődött. Egy számomra ismeretlen 20-as számon hívott, egy némiképp elfogódott férfiember. Hogy ő a hirdetésre jelentkezne. Sajnálom, én semmilyen hirdetést nem adtam fel, téves a szám, viszonthallásra.  Tegnap ketten érdeklődtek a hirdetés miatt. Tévedés lesz, nem én adtam fel. Ma délelőtt két nem fogadott hívásom volt, amíg egy megbeszélésen ültem. Hívom az egyiket, Részeg Szamár vagyok, keresni méltóztatott. Szimpatikus, telt bariton közli, hogy a hirdetés miatt. Jajistenem mondom,  valószínű, hogy elüthetett egy számot meglepő, hogy milyen gyakran  fordul ez elő mostanság. Nem ütött ő el semmit, mondja határozottan a bariton, majd megismétli az általa hívott számot. Semmi kétség -  az enyém. De hát én nem adtam fel semmiféle hirdetést, egyáltalán milyen hirdetésről van szó?  Hát… öööö… egy speciális hirdetésről…  Csak nem…? DE! Magányos ifjú hölgy egy kis szerelmet kínál, cserébe minden megoldás érdekli.  Egy percig megkísért a gondolat, hogy megkérdezem: a bariton tulajdonosa milyen megoldást kínálna, ha én lennék a hirdető, de elvetem. Kedélyes búcsút veszünk egymástól. Kisvártatva újra csöng a telefonom… másik hang, de ő is a hirdetésre… nem én vagyok, a szerelmet kínáló hölgy nyilván elgépelte a telefonszámát és pont az enyémre, hogy a mamája ne sirassa! Legalább azt megtudom a csalódott klienstől, hogy a hirdetést az aprod.hu –n adták fel. Húsz perc múlva újabb telefon, bátortalan ifjú hangja. Már profi vagyok:

-          Jó napot kívánok, Részeg Szamár vagyok, a hirdetés miatt?

-          Izé… ja!

-          Sajnálom, nem én adtam fel, a telefonszámot elütötték.

-          De ha már így… izé… akkor nem lehetne…

Máriám! Ahogy a hangját hallom, lehet úgy maximum húsz éves. Én meg… én meg, Teremtőm de szeretnék még egyszer dupla annyi idős, mint ő! Vagy mégse? Mindegy, mondom neki, hogy a szándék teljes hiányán kívül itt van ugye még az a tény, hogy a legfinomabban fogalmazva is az anyja lehetnék. A válasz megdöbbent.

-          Izé… attól még… én nem vagyok válogatós…

De én igen, zúzom szét egy ifjonc elnagyolt szex álmát, és már fogalmazom is a közleményt, amit a facebookon teszek közzé. Valahogy így: Kedves Barátaim! Ha fejből tudjátok a telefonszámomat és találkoztatok vele egy szexhirdetésben az aprod.hu-n mindenre esküszöm, ami szent, hogy nem én adtam fel! Kedves Ismeretlen Ifjú Hölgy! Ne aggódj, semmi baj nincs a csáberőddel. Az ok, ami miatt pityeregve ülsz néma mobilod mellett az, hogy nem voltál képes a telefonszámodat rendesen beírni a hirdetésedbe. Máskor légy figyelmesebb és ne csüggedj, van kereslet! 

Győzelem, avagy hogyan verjük péppé Chansont

A történet magvát itt olvashatjátok: http://asthewindflutters.blogspot.hu/2013/11/nyerve-vesziteni.html A tegnapi párbeszéd:
- ... és akkor azt írtam, hogy persze, ha nem jelöl vissza, akkor se megyek a Dunának, ugrom a kútba, és most azt fogja gondolni rólam, hogy egy infantilis hülye vagyok, és nem jelöl vissza.
- Vissza fog jelölni.
- Honnan veszed? Szerintem nem fog.
- De!
- Nem, az kizárt.
- Visszajelöl.
- Honnan tudod?!
- Tudom.
- Tudod... na, hajlandó vagy fogadni?
- Persze, miben fogadjunk?
Itt némi tanácstalan hallgatás, majd hülyébbnél hülyébb ötletek sora következett. Még mielőtt eljutottunk volna odáig, hogy a vesztesnek három napon belül Kenyában el kell ejtenie (nyíllal) egy feketesörényes hím oroszlánt, Chanson megvilágosodott.
- Jó, legyen az, hogy annak, aki veszít, egy héten keresztül MINDEN NAP írnia kell a blogjába!
- Állom!
Egy órán belül sms érkezik Chansontól: "Nyertél. Basszus!" Úgyhogy én most hátradőlök és Chansont olvasok nap, mint nap. Egy hétig. Muhahaha!:-))

Flekk kutyánk reggele

Hrmmm....mmmm...áááhhh...hajnalodik... HAJNALODIK! Az már majdnem reggel! Na nézzük, mi újság a lakásban? Haha, már megint nyitva felejtették a hálószoba ajtót!! Persze alszanak!? Na, csak csendben osonjunk oda, nem, nem a Vezérhez, az eszembe se jutna, de a másik, a Kisgazda, az nem olyan veszélyes. Nézem. Alszik. Nézem. Alszik. Jó közelről nézem, oké, az orromat nem nyomom az övéhez, mert azt utálja, de egy centire tartom. HÁHÁ! Megrebbent a pillája!! Na most kell a fülébe lihegni, ettől tuti kinyitja a szemét! KINYITOTTA!! Rám néz, én nagyon szépen nézek vissza, azzal a pillantásommal, amitől mindekinek engem símogatni támad kedve. -Hát Te? Mit keresel itt? - kérdezi, ráncolja is a homlokát, de érzem, hogy nem haragszik komolyan. Aztán elhangzik a mondat, amit minden reggel hallok: "az Istenért, még hat óra sincs!?

Nincs hát nincs, na és?!

Nézzük egymást. Én most azt a pillantásomat alkalmazom, ami azt sugallja: én egy kicsi kutya vagyok, akinek sétálni kéne már... pisilni kell, és különben is, imádom a kelő nap szagát, ki az a szőrös szívű, aki megfosztana ettől?? Sóhajtozik. JÓ JEL! Tuti nem alszik vissza! Kiül az ágy szélére, a homlokát masszírozza. Most kell úgy tenni, mintha ott se lennék, a lábaihoz kuporodok, nem mozdulok. Ő igen. Felállt. FELÁLLT! PAPUCSOT VESZ! Meg valami lebernyeget, kibotorkál a konyhába. Én visszamászom a kosaramba, van időm úgy harminc perc félszundira. Addig Kisgazda valami barna italt főz, iszik, időnként kis, füstölgő rudat emel a szájához, nincs jó szaga, de ő tudja... Kimegy a fürdőszobába, hallom, zubog a víz, nem értem miért jó ez neki, engem csak párszor fürdetett meg, de álmomban ne jöjjön elő!? Visszajön, leül egy négyszögletes izé elé. ami világít. Ajjaj, vigyázni kell, hajlamos ottfelejteni magát előtte. Prevenciós jelleggel nyüszögök kicsit, jól van, jól van, mondja, várj már egy kicsit! A várni szó jó, ezután mindig következik valami, ami nekem előnyös. Nagyon várok, ezt úgy mutatom ki, hogy elé ülök, és ragyogtatom a szemeimet. Kivillantja a fogait, de én nem ijedek meg, már rég megtanultam, hogy az embereknél ez nem fenyegetés, hanem valami jó, úgy hívják, mosoly. Ebből tuti séta lesz!!

Suhogás, JÓ! Öltözik. Most kell résen lenni, mert hajlamos visszaülni a négyszögletes, világító izé elé, én meg várhatok. Kicsit ugrándozom körülötte. Ne légy folyton láb alatt! - korhol, hát mégis mi alatt legyek, hogy rájöjjön, ha most indulnánk, már az is késő lenne!? CIPŐT VESZ!! Ez már majdnem tökély, de ha a kabát is rajta lesz, akkor nyugszom meg igazán. Hurrá, már a kabátot zippzárazza! Mondja már ki, mondja már ki a varázs szót, ami után már csak a póráz, meg az ajtónyitás van hátra! ÉS IGEN!! Megyünk, mondja, megyünk, és tényleg megyünk, lezúdulok a lépcsőn, kivárom a tetű lassú liftet, nyíljon már ki az a kapu, mi az hogy lassan, meg türelem, legyen türelmes ilyenkor az, akinek két anyja van!?

KINT VAGYUNK! Kintvagyunkkintvagyunkkintvagyunk!!!!! Illatok, zajok, emberek, friss levegő, Dafit is most hozza ki a gazdája, lehet, hogy Matyi is mindjárt felbukkan, jó reggelt, jó reggelt, sziasztooook!:-)

Köszönöm!

Köszönöm, hogy voltatok!

Nocsak! Van a fényképnek harmadik oldala is.

Azután jöttem rá, miután jól kiörvendeztem magam, hogy megvan nekem tündér öreganyó fénymásolaton is, interneten fellelt, eredeti formában is. Ki is raktam a monitoromra, a fénymásolatot meg a klaviatúra mellé, hát látom, nem stimmol valami! Jé, a pártirodai fénymásolatról eltűnt a szép és igaz szavak szerzőjének, Szent Ágostonnak a neve. Oly módon, hogy nincs kétség: lefotosoppolták. Mit követett el szegény szent, hogy nem volt komilfó a pártirodának szánt nyomatot készítő számára? Vagy ütősebb a mondanivaló ha nem egy régesrégen élt szent szájából hangzik? Hát... van benne ráció. Nézzük csak:

"Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele."

(Úgyhogy ne gyere nekünk azzal mekkora a szegénység, azért akkora, mert nincs a szíved tele szeretettel, mert nem adsz, helyette siránkozol, hogy nincs munkád, nem tudod fizetni a számláidat. Inkább végy példát erről a néniről, aki miután az utolsó almáit is odaadta zokszó nélkül éhenhalt, de közben is tele volt a szíve szeretettel, nahát!?)

"A szeretethez nem kell teli erszény."

(Törődj bele, felénk hiába nyújtogatod a bugyellárisodat, hogy üres, az is marad, ami van azt nem rád szánjuk, neked ott a szeretet, mit akarsz még?! 

Persze lehet, hogy csak az én smirgli lelkem az oka, hogy ilyen csúnyaságokat képzelek bele ebbe az egészbe. Lemaradt egy név, na és?! Végülis ki a *aszom az a Szent Ágoston, ahogy manapság kérdeznék fontosabbnál fontosabb emberek. Az, aki, többek közt, ezt is mondta: "Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz."

Egy fénykép két oldala

Sok más, kis plakát, értesítés mellett tűnt fel a pártiroda üvegajtaján. Rögtön rabul ejtett. Nem is annyira a szöveg, bár nagyon igaz, hanem az édes, kicsi öregasszony tekintete, gesztusa. Latolgattam a korát, 80 esztendős lehet? Vagy több? Megpróbáltam elképzelni életét a fénykép elkészültéig. Biztos nem lehetett könnyű. És mégis, az a megtörhetetlen tündérmosoly a ráncos arcocskán, maga a halhatatlan remény. Azok az agyondolgozott kezek, amelyek az almákat olyan megejtő szeretettel nyújtják...kinek? Ahányszor elhaladtam előtte mindig úgy éreztem, nekem. Pedig naponta többször elhaladtam előtte, a házunktól a bárhová felé vezető úton, kikerülni sem tudtam volna, lévén a pártiroda házunk sarkába ékelődött. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak rá minden egyes alkalommal. Hiába tudtam, hogy ez csak egy fotó, s a kép eredetije ki tudja hol van, van-e egyáltalán, és mégis megvidámodott a szívem, ahányszor ránéztem. Aztán egy reggelen eltűnt az üvegajtóról. Helyén valami hirdetmény éktelenkedett, hazáról, teljesítményekről, mittudomén... Talán nevetséges, de úgy elszorult a szívem, mintha egy szerettemet veszítettem volna el. Vettem egy mély lélegzetet és bekopogtattam. Nagyon szívélyesen fogadtak, látásból jól ismertek már, ráadásul többször bemosolyogtam az ajtón, számukra tiszta sor volt, nyilván szimpatizálok a PÁRTTAL. Előadtam, hogy volt itt egy kicsi, almákat kínáló öregasszony  képe az ajtajukon, hová lett?! Mert, ha még megvan, akárhol, egy papírkosár alján én megvenném! Mint, ahogy a szeretethez, ehhez sem kellett erszény, egy barátságos hölgy eltűnt, majd pár perc múlva jött egy másolattal, ott mosolygott rám az én tündér öreganyám. Kis ideig kísértett a gondolat, hogy elmondjam, méltatlanra pazarolják a jóindulatukat, én korántsem politikai céllal mosolyogtam az ajtajukra, de gyarló módon féltem, hogy visszaveszik a kincsemet. Mindenesetre 2014 tavasza után én ennek a pártnak jövök egy színes fénymásolat árával...

Csak itthon vettem észre, hogy a képen egy webcím is szerepel. Egy facebook elérhetőség. Megleltem rajta a képet, aztán arra gondoltam, meg kéne osztani ezt másokkal is. Három személy jutott először eszembe. Chanson Petra lánya, hat gyermeke közül a kedvencem, maga Chanson és a párja. Megint átpörgetem az oldalt, nézem, ismerőseim közül esetleg kedveli-e valaki. Kedvelte.

Chanson Petra lánya, hat gyermeke közül a kedvencem, maga Chanson, és a párja.

A Rendben Lévő Szexuális Élet - Ötödik, egyben utolsó alapvetés

Hát ezt is megértük!:-) Remélem, a hosszúra nyúlt szünet következtében senkinek nem ment tönkre a szexuális élete, mert helyette estéről estére a gépe előtt ült, és várta, hogy megmondjam a tutit. Már csak azért is remélem, mert eddigi alapvetéseimben elég jól elmagyaráztam, hogy senki nem mondhatja meg az érintetten kívül. Éppen ezért nem bizonyíték a dokumentáltan párban élés, mert ugye ki tudja mi történik, illetve nem történik a nyoszolyán... A szexuális élet rendben lévőségén nyáladzók sem azért hagyják békén /többnyire/ a párban élőket, mert meg vannak győződve arról, hogy ottan aztán minden rendben, hanem mert tartanak tőle, hogy a pár egyik, vagy másik tagja (esetleg mindketten) jól szájonkapja őket, ha a duruzs a fülükbe jut.:-)

Vicces variáció viszont ha egy párban élő kezd csámcsogni az egyedülállók szexuális életén, mert ugye neki van höhö, (vagy úgy tűnik...), a másiknak meg nincs (vagy úgy tűnik...), és egyszercsak egyedülállóvá válik. Volt is egy ilyen ismerősöm, tipikus 0. típusú. Stepszli volt, krumplizsák alakú, modortalan ámde otrombán nagyképű, s jaj volt annak az egyedülállónak, aki szembe mert szállni vele akárcsak egy ártatlan vitában is. Mindjárt jöttek a "nincs ennek a nyomoroncnak rendben a szexuális élete, azért szívózik" stemplik, amelyek sejteteni engedték, hogy bezzeg neki... Egy napon aztán jobb sorsra érdemes párja rájött, hogy ő tényleg jobb sorsra érdemes, és fordult a kocka, szingli lett a pöffeszkedő párkapcsolatosból. Azóta is elgondolkodom, vajon megbánta-e azt a sok mocskot, amit az egyedülállók felé okádott, akik selejtek, hiszen nincs senkijük, s eszébe jutott-e, hogy a sok egyedüllálónak azért nincs rendben a szexuális élete, mert immáron ő is szerepel a választéklistán?:-))

Itt érkeztünk el egy sarkallatos ponthoz! Előző postjaim egyikében megjegyeztem: a rendben lévő szexuális élet alapja az, hogy legyen. Most hozzátennék. Ha viszont nincs rendben a szexuális élet, esetleg éppen egyáltalán nincs, az csak a világ ostobábbik fele szerint a szégyengyalázat netovábbja. Tudjuk: miszerint aki nem dug/akit nem dugnak az lúzer. Ezekben az agyatlan agyakban fel sem merül, hogy nem lúzer, hanem... például IGÉNYES. Akármivel, akárkivel nem éri be, csak azért, hogy elmondhassa, kéremszépen én is...engem is... Olyan, aki nem vállal fel kényszeredett, vagy éppenséggel méltatlan kapcsolatokat, csak azért, hogy dokumentálhassa a világnak, teljes vagyok a magam nem/iség/ében. Egy nő soha nem szűnik meg nő lenni  attól, mert éppen nem tornásznak rajta, mint ahogy egy férfi sem szűnik meg férfi lenni attól, hogy nem mutatja be egy ideig a Magyar-vándort a lepedőn. Az emberi minőségből azonban mindkét nem veszíthet (nem kicsit), ha úgy gondolja ez ügyben  valamiféle homályos szentenciáknak kell megfelelnie, nem pedig saját értékrendjének

És most nagyon szépen kérlek ő Nyájas Olvasó, kérdezd meg tőlem, milyen a rendben lévő szexuális élet? 

Kérlek tisztelettel, pont olyan, amilyennek Te, Te, és csakis Te rendben lévőnek találod.

A Rendben Lévő Szexuális Élet - Negyedik alapvetés

A hosszú szünetet magyarázván mondhatnám azt, hogy bocsika, de rendbe kellett hoznom a szexuális életemet, ám ez olcsó poén lenne, nemdebár?:-) Aztán védekezhetnék azzal is, hogy így nem ér, ha nyájas olvasóim menetközben különféle, brilliáns ötlekkel állnak elő, amelyekkel magam kívántam volna kirukkolni, de ez sem teljesen igaz. Bár arany volt minden szavuk, s igen elmés válaszokat adtak az előző postban feltett kardinális kérdésre, miszerint miért foglalkoznak emberek tömegei azzal, hogy a másiknak rendben van-e a szexuális élete, vagy sem? Még mielőtt  kivágnám a saját rezemet, nézzük még egyszer az okokat:

1. A szexuális életet kémlelő valamiért bántani akarja a célszemély/eke/t. Nagyon. Lealázó módon.
2. Büntetlenül akar bántani. Ezért nem mondja, hogy tolvaj, sikkasztó, utcai rabló, diplomahamisító... stb, stb. Mert az hivatalos rágalmazás, becsületsértés. Perelni lehet érte, bizonyítani az ellenkezőjét. De hallottunk már olyat, vagy valaki azért perelt, mert másvalaki azt állította róla, hogy őt nem... illetve ő nem...?
3. Tudja, hogy a védekezés szinte lehetetlen. A bizonyítás is. Ha csak a nemileg öntudatos "vádlott" nem szervez széleskörű utcai bemutatót a teljeskörű nyilvánosság bevonásával annak bizonyítására, hogy őt nagyon is...hogy ő nagyon is...

Szóval itt van ez a remek, gennyesmocskos kis eszköz arra, hogy ha valakin más fogás nem találtatik, lesújtsanak vele. NEM DUG! Se pro, se kontra! Nyehehe...! Még mielőtt rátérnénk arra, hogy - ha ne adj' Isten - ez az iszonyat igaz lenne, akkor mi van /?!/, beszéljünk egy kicsit arról, mely nemhez tartozókra ütik rá gyakrabban ezt a miazmás kipárolgású, förtelmes bélyeget?

A női nemhez tartozókra.

Nyugi,  nem vagyok elfogult a bájosabbik nem irányában, de valamiért a hölgyek koszorúja kapja jórészt az övön aluli ütést. És többnyire* férfiaktól. Méghozzá - ahogy én hívom őket - a 0. típusú férfiaktól. Olyanoktól, akik akár külsejüket, akár belsejüket illetően komoly kihívásokkal küzdenek, ezt ellensúlyozandó orbitálisan felülértékelik magukat. Ha pedig az ellenkező nem bármely, kiszemelt tagja nem ájul el fejedelmi énjüktől, kész az ítélet: Nincs Rendben A Szexuális Élete! Csak nem ilyen finoman fogalmaznak. Egyszerűbben köll ezt, úgy, hogy csattanjon, szóval a lealázandó nő egyszerűen csak *aszatlan *icsa. 

Hát ja. A stílus maga az ember... 

A dolog akkor a legkönnyebb, ha a büntetendő nő dokumentáltan egyedülálló. Azaz nincs férje, nem él együtt senkivel, vagy elvált, ne adj' Isten megözvegyült, és még nem ment újra férjhez. Ilyenkor a billogozóban fel sem merül, hogy attól még ugye... nincs hivatalos pasi, háháááá, *aszatlan *picsa, punktum! Nekem ilyenkor jut eszembe, hogy milyen nagy Isten állatkertje, és milyen alacsony a kerítés! (Már csak azért is ugye, mert az, hogy valaki nem egyedülálló, még nem jelent automatikus garanciát arra, hogy a szexuális élete olyan rendben van, mint a pinty, de erről majd a következő alapvetésben....)

Fentebb írtam ezt: "valamiért a hölgyek koszorúja kapja többnyire az övön aluli ütést. És többnyire* férfiaktól." Most megmagyaráznám a csillagot. Mert az áldás többnyire tényleg a férfiaktól érkezik, de bizony hölgyektől is. Rossz osztályzatot adott a gyereknek a tanítónéni? Biztos nincs, aki megdugja... Türelmetlen a pénztárosnő? Mert egy *aszatlan *icsa...

Ejnye Hölgyeim!? Már akit illet...:-)

/Utolsó alapvetésünk következik/

A Rendben Lévő Szexuális Élet - Harmadik alapvetés

Viszonylag gyorsan eljutottunk az un. átlagos szexuális élethez, amelyet földgolyónk népességének, sacc/kb többsége él. Ha már elfelejtettük volna: nő-férfi/férfi-nő, vágy, ágy, stb. ... Itt sunyi módon ismét kikerüljük a számbavételt, miszerint csak két főre korlátozható az átlagos szexuális élet? Hallottunk már olyat ugyebár, hogy nem csak ketten kerültek egy ágyba, hehehe... Célunk azonban most nem az, hogy feltérképezzük, a két ellenkező nem  hányféle huncut módon , és számban képes bonyolítani a nemek élvezetes harcát a lepedőn, konyhaasztalon, buszon, illemhelyen, hűtőházban, tűzoltó fecskendőn, csilláron /szia Csipke!:-))/, nem, nem ez a cél!
              Célunk az, hogy feltegyük a kérdést, mi a zistenért hiszi azt sok-sok ember, hogy ha valakire rásüti a "nincsrendbenaszexuálisélete" bélyeget, jobban megalázni nem is tudná?!
             Lopsz, csalsz, hazudsz, taposol, gyűlölködsz? Picit csúnya dolgok ezek, de hát ilyen világban élünk. Nincs rendben a szexuális életed? Ó, Te szerencsétlen pária, élet nyomoronca, világ szerencsétlenje, hát milyen ember az olyan, aki még az ellenkező nem libidóját sem képes felgerjeszteni. s kellő hőfokon tartani?! Juj, fúúúúj, blöe, broáf!!
            Ne gondolkozzunk el azon, a billogozók honnan a rossebből tudják, hogy kinek nincs rendben a nemi élete, mert nem is érdekes, hiszen a kijelentés az esetek 99%-ban nem tudáson, hanem sértési szándékon alapszik. Tegyünk fel egy sokkal lényegesebb kérdést: milyen egészen pontosan a rendben lévő szexuális élet fent megjelölt embercsoporton belül? Azaz hányszor kell élni egy adott időintervallumon belül, hogy rendben legyen? Félévente? Havonta? Hetente? Naponta? Naponta többször? És ha többször, hányszor? Mennyi ideig kell tartania az előjátéknak, az aktusnak, és a lecsengetésnek? Egy aktuson belül hány orgazmus/ejakuláció az ajánlott, optimális mennyiség? Mi az előírás a korcsoportoknak? Létezik-e nemzetközi trend?
               Szinte hallom a Nyájas Olvasót: ez a Részeg Szamár nem is a pohár, egyenesen a hordó fenekére nézett, hát marhaságokat kérdez!? Hiszen mindez teljesen személyiségfüggő! Például Dezső a baknyúl szerint minden két lábon járó hímnemű ember béna, impotens, aszexuális barom, gazdája szerint viszont Dezső egy abnormális  töcskölőgép... Itt nincs szabály, trend, mindenkit a maga ütemében és mértékében önt el a vágy, s a maga tempójában bokázik a nemiség útján, s önnön ízlése az egyetlen döntőbíró, elégedettsége fokát illetően. Na de, ha ez így van, miért foglalkoznak emberek tömegei azzal, hogy a másiknak rendben van-e a szexuális élete, vagy sem?
               A következő részben megmondom.

A Rendben Lévő Szexuális Élet - Második alapvetés

Van egy jó, vagy rossz hírem: a szikével nem csak feltárok, amputálni is fogok. Ebben a részben nem beszélek többet a nemi eltévelyedésekről. Parafíliás, exhibícionista, fetisiszta, frottőrista, gerontofil, koprofil, mazochista, nekrofil, zoofil, valamint voyeurizmusban és egyéb mocsarakban tévelygő, kedvetlen olvasóimtól így elbúcsúzom. Azoknak a kedves olvasóimnak pedig, akik fenti jelölések nem mindegyikét értik, javaslom a guglit, mert gonosz vagyok. Dolgozzanak csak meg azért, ha borzadni akarnak! Szóval búcsút inthetünk Lajosnak és a többieknek. Velük csak azért példálóztam, hogy alátámasszam szent meggyőződésemet, miszerint nem is olyan könnyű megítélni, kinek van rendben a szexuális élete, és kinek nincs.
                         Szívesen folytatnám azt alapvetést csak úgy egyszerűen, az átlagos ember és ember közötti szexualitás további taglalásával, de bizonyos ismeretek hiányában tovább kell amputálnom. Számomra a heteroszexuálisok világát  dobta a gép, a homoszexuálisokét csak kívülről ismerem. "Nekem tulajdonképpen semmi bajom velük" - szokták volt mondani a vicceskedő prosztók, "csak ne legyen kötelező!" Nem hinném, hogy sokat tévedek: a homoszexuálisok is pont ezt várják el viszont. Semmi bajuk a heteroszexualitással, csak számukra ne legyen kötelező. Ha a "nekem tulajdonképpen semmi bajom a homoszexuálisokkal" tábor valóban komolyan gondolná, amit mond, nem is béke, világbéke lenne ezen a fronton. Mert azok, akikkel "tulajdonképpen semmi bajuk" komolyan gondolják.
                         Kezdünk be, és leszűkülni. Egyenest a nő-férfi, férfi-nő viszonyra a szexualitás kupolája alatt.  Azért ne aggódjunk! Lesz itt taglalni való bőven!:-)

A Rendben Lévő Szexuális Élet - Első alapvetés

Hősi múltam egy csekély részében egészségügyi intézményekben dolgoztam. Az egyikben volt egy zordonbordon adjunktus. Bármilyen apróság ki tudta hozni a sodrából, azonnal emelte a hangját, hogy a világnak tudomása legyen róla, valami nincs rendben. Így történt ez az egyik nagyon nagy vizit közben is, amelyet az intézményvezető professzor tisztelt meg jelenlétével. Ő a következő kérdéssel vágta el a sakálüvöltést:
   - Mondd Bélám, volt neked ma reggel kellő mennyiségű, lágy székleted? -
    - I...iiiiigen... - habogta zavarodottan az adjunktus.
    - Akkor miért ordítasz? - 

               Manapság fel sem merülne - egyenetlen magatartás esetén - a kellő mennyiségű, lágy széklet kérdése, mint ok. Egyetlen feltevés törne gejzírként a felszínre: az adjunktus urat nem engedte be a felesége, barátnője, Mucika a II-es Belgyógyról (nem kívánt rész törlendő) az intímszférájába, vagy beengedte, de valahogy nem jött az ihlet. Azaz: adjunktus úrnak NINCS RENDBEN A SZEXUÁLIS ÉLETE.
                                        És ennyi!
           Ideges vagy? Szomorkodsz? Türelmetlenkedsz? Ellenvéleményed van? Biztos azért, mert nincs rendben a szexuális életed. Jobb vagy? Okosabb? Eredményesebb? Tehetségesebb? Azért van időd teljesíteni, mert tutibiztos, hogy nincs rendben a szexuális életed!
            Ahhoz, hogy rendben legyen,  feltétlenül szükséges, hogy LEGYEN! Kukkantsunk be akkor a pocsolyaszérűi tanyavilág egyik eldugott ki tanyájába, ahol Lajos él, egyedül, de azért ne keseredjünk el. Lajosnak ugyanis van szexuális élete. Van bizony évek óta, harmonikus, kiegyensúlyozott, Rozikával, aki páratlan a maga nemében.  Soha nem elégedetlenkedik Lajos férfiúi teljesítményével, nem minősít, nem követel mohón egyre többet, s az aktus után beéri pár marék illatos fűvel, darabka káposztatorzsával, de, ha azt sem kap, beletörődően élelmet keres magának. Mint a kecskék általában... Vagy ott van Vera a XIII. kerületből, aki ha csak meglát egy deli kígyóuborkát, már szaporábban szedi a lélegzetet. Ujjait minden alkalommal úgy futtatja végig a zöldségespult uborkaszekcióján, mint annak idején Putifárné, József zsenge ártatlan testén. /Pletykák szerint egyszer Vera és az aktuális uborka úgy egymásra gerjedtek, hogy már a liftben egymáséi lettek . Özvegy Fékei Elemérné lakótársnőt, úgy is, mint a másodikon beszálló gyanútlan szemtanút azóta is idegrángás fogja el, ahányszor meglát egy tál uborkasalátát.../ Aztán említhetnénk Árpit a gumiköténnyel, Klárát a merőkanállal, Marcit a búvármaszkkal, Beát a nyugággyal.... tehát VAN szexuális életük.  Benne az összes szükséges elemmel: vonzalom, fellobbanó vágy, a választás lehetősége, maga az AKTUS, majd a kielégülés.  Szóval ha bármelyikőjüket megkérdeznék arról, rendben van-e a szexuális életük - összességében, részletezés nélkül - öntudatos igennel válaszolnának. 
        Mint látható nem is olyan egyszerű eldönteni, kinek van rendben a szexuális élete, és kinek nincs. Második alapvetésemben tovább boncolgatom a témát, kényességére való tekintettel a legélesebb szikével. Hamarosan, hamarosan...
        
                                    
            
           

Azt mondják, a harmonikus nyaralás alapja, hogy...

... külön kell menni. Hát nálunk is így lesz, bár nem éppen az eredetileg tanácsolt formációban. Életem Értelme és én utazunk egyfelé, Flekk kutyánk meg másfelé. Őrület! Miután kétszáz plusz egy variációt kitaláltunk, megbizonyosodtunk arról, hogy Flekk semmiképp sem jöhet velünk. Két perspektíva kristályosodott ki, mint tengervíz a csónak elején: vagy senki nem megy sehová, vagy Flekknek helyet kell találnunk. Több ismerős jelentkezett, hogy náluk ellehet, de egész nap egyedül lett volna, ráadásul egy idegen lakásban... na ezt nem! Végső kétségbeesésemben felhívtam Gabikát, Flekk édes anyukájának gazdáját, tanácsot kérni, mi is legyen? 
         - Tessék hazahozni! - vágta rá habozás nélkül, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az ilyen.
          Hazahozni... Isten bizony könny szökött a szemembe. Majdnem ugyanolyan, mint annak idején Gabikáéba, amikor a karomba rakott egy öklömnyi kölyköt, és nagyon gyorsan kisietett a lakásunkból. Mert legszívesebben az összes tündéri kiskutyát (négy szuka, egy kan) megtartotta volna, ha lett volna rá mód. És tényleg őszintén örült, hogy az alomból legalább eggyel, újra találkozhat. Én sem haboztam. Tudtam, a világ legjobb helyét találtuk meg Flekk számára.
          Holnap reggel csomagolunk. Pokróc, párna, etető, itatótál, a kedvenc játékok, ételek, és indulunk egy kertes ház felé, ahol nagyon fogják szeretni, óvni Flekket. Tudom én az eszemmel, a szívem viszont már most összeszorul, hogy holnap este nem lesz velünk a kutyánk, nyolc hónap óta először. És biztos vagyok benne, hogy alig várom majd, hogy a minden szempontból kellemesnek ígérkező nyaralás véget érjen.
          Gabika egyébként azt mondta, őt nem zavarja, ha naponta többször felhívom...

Tudok írni!

Amúgy hat éves korom óta, és most ide is!:-)) Az volt a gond, hogy ráfrissítettem az Internet Explorerre (miért? Miért???), és soha többé nem engedett be a blogomba. Biztos nem tetszett neki. Tomival - immár színjózanon - összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, hogy egy másik böngészőt is bevonunk az akcióba, s lőn!

Nos...

Lehet ide írni. :-)
chanson

Nem tudok írni a blogomba!!? Egyszerűen nem lehet használni a szövegfelületet. SEGÍÍÍCCSÉÉÉÉÉG!

Észen túl

Tomi barátunk délután négyre ígérte magát, gyengélkedő számítógépünket megjavítandó, most negyedhat, rácsörgök a mobilján. Felveszi.
   - Ha... - susogja elhalón, miközben a háttérben jól hallhatóan vígan vannak valakik.
   - Ha...haó...- próbálkozik újra Tomi valamivel hangosabban, hogy elnyomja a vidor pohárcsörgés, és göndör kacajok elegyét, ami a sarki kocsmát jellemzi.
   - Tomikám Szamár vagyok. Ha jól hallom, a mai találkozónk elmarad ugye?
   - Úgy-úgy... úgy valahogy... asszem... asszem ekkisikét túljártam az eszemen.
Mindig is tudtam, hogy van az az alkoholmennyiség, melynek segítségével az ember képes túljárni a saját eszén!:-))

Na de beszéljünk a lényegről...

 azaz Flekk kutyáról, aki - mint már írtam - hivatalosan is a bakfis korba lépett. Lássunk néhány portrét róla, hiszen, mint tudjuk, egy kép felér ezer szóval!

Ez az ugyemilyenhelyeskiskutyavagyok alapállás



Ez meg, amikor nem dolgozik közönségre és minden uncsi!

Ez meg, amikor csak úgy öncélúan gyönyörű...



 

A rettenthetetlen rettegő

                  Morog, dohog, kötözködik, bírál, lesajnál, vádol, elutasít, gyűlölködik, gúnyol, gyalázkodik. Arrogánsan, nagyképűen, időnként brutális bunkósággal, alaptalan fennsőbbséggel, nemlétező értékekkel dicsekedve. Az emberek már régóta kikerülik, kapcsolatban csak az van vele, akinek nagyon muszáj. Mindenki megkönnyebbül, amikor behúzza maga mögött az ajtót, mert környezet szennyező, a szó lelki értelmében. Álarca szerint kemény, igényes, rettenthetetlen ember.
                Pedig az álarc mögött csak a rettegés lapul. Rettegés a múló időtől, attól, hogy az üres gőggel kiosztott pofonok végül az ő arcán csattannak. Rettegés attól, hogy amikor ő, a nagy megmérő mérettetik, könnyűnek találtatik. Rettegés attól, hogy ő, akinek nem számít se Isten se ember egyszer majd nem számít se Istennek, se embernek. Ezért aztán dupla hangerővel morog, dohog, kötözködik, bírál, lesajnál, vádol, elutasít, gyűlölködik, gúnyol, gyalázkodik.
                Addig sincs csend.

Volt is lesz is...

              Ahányszor ránézek erre a fotóra, annyira boldog leszek. Mert már volt ilyen bűbájos, kicsi kutyánk, és lesz ilyen gyönyörű nagy. A mi "nemfotó" ebünk pont e két stáció között leledzik, s, ha a jövő héten végre megjavítják a fényképezőgépünket, meg is mutatom, de meg ám!:-)
             Repül az idő, Flekk kutyánk kamaszodik. Napról napra ügyesebb, okosabb, s, ha ez egyáltalán lehetséges minden nap úgy érezzük, jobban szeretjük, mint előző nap. Csoda egy élmény figyelni, ahogy fejlődik, amilyen elszántsággal (és mérhetetlen jóindulattal) fúrja előre magát a megismerendő világban. Hihetetlen jó érzés látni, ahogy reggelenként lobogó fülekkel száguldozva köszönti az új napot, vagy, ahogy világát se tudva, szolíd hortyogással fejezi be. Ahányszor gyémántként ragyogó szemeibe nézünk, eszünkbe jut: hogy lehetett nekünk ekkora szerencsénk?! Mert amikor éppen nem a legjobb barátunk az Élet, egyszercsak a karunkon terem egy meleg kutyamancs, vagy térdünkhöz nyomódik egy selymes fejecske, jelezvén, hogy ő itt van ám, de nagyon, számíthatunk rá. Amikor hozzánk került, egy ismerősünk (szintén golden retriever tulajdonos) tömören így vázolta a jövőt: minden csupa szőr lesz, és nagyon boldogok lesznek!
            Így is lett!:-)

Hegyek hatalma

Az emberek mindig is szerettek felmenni a hegyre, annak is a csúcsára. Némelyek azért, mert úgy vélték, így közelebb kerülhetnek Istenhez/istenekhez, mindenféle égi entitásokhoz. Mások, mert a világtól való elszakadásra, megvilágosodásra vágytak.  Aztán voltak/vannak az olyanok, akik azért indultak el, mert be akarták bizonyítani - akár csak önmaguknak, akár a világnak - hogy fel TUDNAK jutni a hegy tetejére. Hogy képesek olyan tettre, amelyre csak kevesen.
                 Mint sokan mások, én is szájtátva figyeltem a hegymászók, igaz, egyre veszélyesebb, egyre gyilkosabb tempót követelő teljesítményeit,  nem keresvén értelmet benne, csak úgy, mint az extrém sportok, és még extrémebb rekordversenyek többségében. Bár, ami azt illeti, akár találhattam is volna, például ilyeneket: az emberi akaraterő csodájának bizonyítása, az elszántság, kitartás dicsőítése...és így tovább. Ám én maradtam az egyszerű szájtátásnál továbbra is, mint a LENTI emberek általában, akik ámulva figyelik azokat, akik FENT vannak. LENT lenni átlagos. FENT lenni kivételes. Amit a LENTIEK éreznek, az mindenki számára megtapasztalható, de FENT...?  Visszaadhatják-e az élménybeszámolók azt az érzést, ami csakis FENT áraszthatja el az embert? Mindig úgy képzeltem, hogy ez valami olyan velőt rázó, tiszta öröm lehet, amit csak kivételes helyek kivételes pillanatai okozhatnak.
                Soha nem jutott eszembe viszont, akár honi akár külföldi nagy, hegymászósikerek kapcsán, a győzelem fogalma. Vagy, ha igen, legfeljebb mint az embernek önnön magán, teljesítőképességén aratott győzelmére gondoltam. Mindig rossz érzés fogott el ahányszor arról olvastam, hogy X vagy Y LEGYŐZTE ezt a hegyóriást, vagy TÁMADÁST indít amaz hatalmas csúcs ellen. Legyőzni? Támadni? Hát háború ez? Az ellenség pedig a TERMÉSZET, amely a mászók esetében hatalmas hegyóriások képében nyilvánul meg, amelyek már voltak, amikor ők még nem voltak, és lesznek, amikor ők már nem lesznek? A rossz érzés csak fokozódott bennem az egymás sarkát taposó expediciók, benne magyarjaink, sorskísértő versengésének láttán. Még följebb, még annál is feljebb, minél kevesebb felszereléssel, oxigénpalack nélkül, vezető nélkül, ész nélkül... Egyre inkább úgy tűnt, hogy ez már nem hegymászás, hanem hadiösvényre lépés, olyan ösvényre amelyet holttestek szegélyeznek.
             Pár napja  kettővel több.
             Egyikőjüknek ez volt a végzete, mondja mindenki aki ismerte, a másiknak meg az, hogy olyan mellé szegődött, akinek ez volt a végzete. Győzelmük is végzetes volt, hiszen végül is elérték a csúcsot, sikerült a "támadás", a "roham", csak az ára volt mindennél drágább. Szívből remélem, hogy tudatuk előbb homályosult el, mielőtt szembenézhettek volna a bizonyossággal, örökre a csúcs közelében maradnak. S, hogy a félelmetes hegyóriás legkegyetlenebb arcát már nem érzékelték.
            A hadiösvényre meg majd új hódítók lépnek. Kívánom, hogy ne nevessék ki a serpákat, amiért a nagy hegyeket istenként tisztelik, s alázattal járnak rajtuk.
                  

Hátrányosné, édesanyáááám...

                         ... már megint kaptunk egy lakást!? - énekelte annak idején a Markos-Nádas-Boncz trió. (Amúgy az alapmű itt megtekinthető, idézett rész, 4 perc 30 másodperc után található.) Hát így érzem magam én is most, bár ez ugyanolyan jó érzés, mint anno Hátrányoséknak volt, gondolom.
                         Már megint kaptam egy blogdíjat! Az úgy volt, hogy Perenne is kapott, ráadásul előbb, mint én. Csak dóga vót rengeteg, és várt egy nyugalmasabb pillanatra, amikor  kiosztja, megadva a módját az ügymenetnek. Én erről mit sem tudván szépen beelőztem, muhaha! Perenne meg, miután jól kimérgelődte magát - részletek itt - a rá jellemző nagyvonalúsággal nem törölt díjazottjai sorából. Így esett, hogy egy héten belül két blogdíjat kaptam. Hősiesen az ajkamba haraptam, és úgy döntöttem, vállalom az ezzel járó terheket. Merthátugye a kapás után megint osztás van, s nagy rá az esély, hogy az újabb díjjal eltalálok olyanokat, akiket mások szeretnének díjjal megtisztelni, de én már megint fürgébb leszek... mint ahogy sejtéseim szerint Perenne elől kilőttem Hosszút és Laurát, dehát a blogvilág veszélyes üzem néha.                          No, akkor, jöjjön a díj: Egyre jobban tetszik!
Jöjjenek a szabályok:
1. említsd meg, kitől kaptad a díjat A díjat Perennétől kaptam. Nagyvonalú és megbocsátó szeretetét hálásan köszönöm!:-)
2. sorolj fel 4 blogot (200-nál kevesebb olvasóval, akiknek továbbküldöd) Itt én megjegyezném újfent: honnan tudhatnám, hogy kinek, mennyinél kevesebb olvasója van, de ez csak egy mellékszál...
3. hagyj egy-egy kommentet a kiválasztott blogokon a díjazásról 
És az újabb négy díjazott:
Böjticsirke ő bíztatásként kapja, hogy írjon már valamit, mert tud is, meg, gondolom, van is mit.
Balogh Tibor mert tisztaszívű embert sejdítek ritka, virtuális találkozásaink alkalmával
Ozser akinél nem tudok kommentelni, úgyhogy, ha nem jár erre, sose tudja meg, mivel akartam eltalálni
Saint-Moty akinél szintén nem tudok, de KAPÁSBÓL ő jutott az eszembe negyedikként!:-))

Hát így!:-)

Mégis írok blogot, mert...

         .... nem tehetem meg, hogy ne tegyem meg! Kaptam ugyanis egy blogdíjat Saintmottydefallától, amitől megmelegedett a szívem. Még akkor is, ha drága cimborám, a négy kötelező jelölt megindokolásánál oda nyilatkozott, hogy kapásból ők jutottak az eszébe.
         KAPÁSBÓL, MI?!
         Kicsit megütődtem, mert eleddig azt hittem, hogy folyton én járok az eszében. Reggelente arra gondol: felébredt-e már az a drága Szamár? És hogy aludt? Aztán napközben: vajon milyen napja van annak a csodálatos Szamárnak? Remélem isteni! Este pedig: az a kincset érő Szamár ejtőzzön a legjobb módon. És természetesen: édes angyalok hozzanak pillájára rózsás álmokat.
        Erre kapásból... KAPÁSBÓL!? Höhh!
        Ámde átellenben mégiscsak kaptam egy díjat, kapásból, és a díjkapásból sose lehet elég.
        Ezt itt ni!
       
A szabályok a következők:
1. említsd meg, kitől kaptad a díjat

2. sorolj fel 4 blogot (200-nál kevesebb olvasóval, akiknek továbbküldöd) Itt én megjegyezném: honnan tudhatnám, hogy kinek, mennyinél kevesebb olvasója van, de ez csak egy mellékszál...

3. hagyj egy-egy kommentet a kiválasztott blogokon a díjazásról 
      
No akkor csapjunk a karmesterek lovak közé!

1. A díjat DeFallától kaptam.
2. A négy blog, ahová továbbküldöm:
    Perenne 
    Chanson
    Hosszú
    Laura
Nem szívesen fenyegetőzöm, de ha bármelyik díjazottam nem csattan ki a boldogságtól, hogy mit kapott tőlem, azt személyesen keresem fel, értve?! Chansonnak pedig külön felhívom a figyelmét, hogy most nem ússza meg olyan könnyen, mint a legutóbbi blogdíj-kapásnál. Négy blogot kell megjelölnöd érted Chansonkám, NÉGYET! És még egyszer nem játszhatod el, hogy küldöm mindenkinek, akit olvasok, de nem ám! Ez a díj nem az a díj! Úgyhogy ütött a választás órája!:-)))

Végezetül: drága DeFalla! Én próbáltam volna kommentben megköszönni Nálad a díjat, de amikor hatodszor is azt írta a szűrőd, hogy nem egyeznek a karakterek, feladtam. Vagy én vagyok nagyon részeg, vagy a biztonsági rendszered jobb, mint a CIA-é. Hát itt köszönöm meg, hogy kapásból eszedbe jutottam!:-)))) A jó Isten áldjon meg érte, mind a két kezével!

Miért nem írok blogot mostanság?

Az úgy volt, hogy egy darabig nem írtam, aztán később se. A szünet túl hosszúra nyúlt, és nekem még mindig nem volt kedvem blogot írni. Gondoltam, kéne valami jó kis érv, hogy miért nem. Nézegetem, hogy Chanson bloggerina se nagyon szaggatja az istrángot, no, mondok, akkor megírom, hogy azért nem írok, mert Chanson se ír. NA DE MIÉRT NEM ÍR CHANSON?? Felhívom, megkérdem. Aszongya: vadul kertészkednek, most, hogy itt a tavasz, csak úgy repülnek a napok, meg a palánták, mire a gép elé ülne, leginkább aludni vágyik. És ez az érv olyan unalmas, hogy le se írja a blogjába. Óóóó, mondom, ez jó, hogy azt se írja le, miért nem ír, akkor én nyugodtan leírhatom, hogy azért nem írok, mert ő se ír. Oké, tudom, gyenge érv, meg hol itt az összefüggés, hogy két blogger, két különböző városban, abszolút különböző okból nem ír, de akkor jó ötletnek tűnt.
        Erre írt.
Megint nem volt érvem, miért nem írok blogot, mert az okát magam se tudtam. Mondhatnám persze, hogy cserben hagytak világmegváltó gondolataim, de hát a blogoláshoz ilyenek nem is szükségeltetnek. Bloggerek ezrei vannak el olyan témával évekig, miszerint ma, a tegnapi kelkáposztafőzelék volt az ebéd, csak eszembe jutott, hogy nem szeretem a kelkáposztát. Ráadásul most már kutyánk is van, aki naponta többszáz témát szolgáltat, (amúgy jól van) és mégse. Blognemírásomat pár sorra szakította csak meg május első vasárnapjának eljövetele, amikor muszáj volt leírni, amit leírtam, de az tán nem is blogolás volt, csak valami kényszerű levezetése a fájdalomnak. Jobb mód nem jutott eszembe, mert hát az én koromban eléggé visszatetsző, ha valaki a virtuális világon kívül beszél arról, pontosan úgy hiányzik neki az anyukája, mint egy öt évesnek... Na, szóval ez nem számított blogírásnak.
                       Időközben Chanson újra abbahagyta a blogolást, de már nem merek rá hivatkozni, mert fogja magát, és megint ír, tőle kitelik az ilyesmi. Így marad a kérdés: miért nem írok blogot mostanság?

Már negyedik éve...

... hogy oda kerül virág, ahol nem vagy és soha nem is voltál.

Ám bárhol is légy, virágok vegyenek körül, napfény, nevetés, gondtalanság, olyan élet, amilyet mindig is érdemeltél volna.

És szeressenek, nagyon szeressenek, helyettem is, aki már csak emlékedet szerethetem, aki csak ritka, kusza álmokban lehet Veled, és reggel úgy ébred, mint akitől a legdrágábbat lopták el.

Megvagyok...

...ám!:-)

Távpuszi Omagh-ból - elnapolva

                   Elkapom a gmail chatjén Omagh-ba szakadt kedves Pajtimat, pár szóra. Figyelmes, még Flekk kutya után is érdeklődik, mi több távpuszit küld a buksi fejére. Már mondanám, hogy átadom, amikor mit látok??! A buksi fejű kivonaglik a nappali közepére, és komótosan odacsurgat a szőnyegre. Oda. Ő, aki már hosszú hetek óta szobatiszta. Mondom, sajnos nem tudom továbbítani, mert egy ilyen megátalkodott gazdaszomorító még helyi cuppantást sem érdemel, nemhogy észak-ír zamatút!? Pajtim kiváló diplomáciai érzékkel azt javasolja, hogy akkor adjam át, amikor megérdemli.
                  Azóta Flekk sandán méreget. Mintha azt sugallná: van nálad valami, ami engem illet!
                  Még tartom magam...:-)

És harmadnapra...

A párbeszédet most szombaton hallottam két szomszédasszonyom között. Vera a hetvenes évei elején jár, Tündi nemrég ütötte el a huszat. Vera karcos modorú, nagyon művelt, s amit nem szenvedhet az a butaság. Tündi... nos Tündi hogy úgy mondjam élen jár abban amit Vera ki nem állhat... Ennek ékes bizonyítéka, hogy állandóan beszélgetést kezdeményez Verával, ha összefutnak a lift előtt.
- Most mondja meg! - kezdte Tündi - Ezt a pocsék időt! Pont most!?
- Mi a baj az időzítéssel? - kérdezte rezignáltan Vera, aki már rég beletörődött abba, hogy Tündi beszélget vele, ha akarja, ha nem.
- Hát ezen a szent napon! Anyu is mondta, hogy nagyszombat van, meg minden, és erre tessék, napsütés, meleg és virágok helyett felhők, hideg, zuhogó eső...
- Édike! - Vera ezt a megszólítást teljes megvetése jeléül szokta használni, Tündi természetesen bóknak veszi. - Ezen a szent napon az Isten fia már halott volt! Mivel előző nap megfeszítették! Mégis mit szeretne ennek örömére, mi legyen?! Hejehuja, dínomdánom??!
- Szóval azt mondja ez az idő így rendben van?
- Mindenesetre illik a mai naphoz, már, ha a Jézus legendát nézzük...
- De Anyu azt mondta, hogy Jézus feltámadt!
- Miután meghalt! Nem előtte! UTÁNA! Ahogy mondani szokták: és harmadnapra feltámada.
- Na várjunk csak! Pénteken fel... megfeszítik, szombaton halott, szóval péntek, szombat...- egy emelettel feljebb is éreztem a zsigereimben, hogy Tündi kétségbeesetten próbál háromig számolni.- ... péntek egy, szombat kettő, vasárnap, á már értem, szóval holnap lesz a feltámada!
- Ahogy mondja! -  sóhajtotta Vera, miközben ütemesen csapkodta a lift hívógombját.
- Szóval holnap már süthet a nap, meleg lesz meg minden?
- Ezt nem tudom garantálni!
- Tudja mi a véleményem erről a húvétról Vera?
- Ne kíméljen Édike!
- Az, hogy furi egy ünnep! Nagyon furi!
- Nem várom meg a liftet Édike! Megyek a lépcsőn, viszlát!

Lám, ma, a "feltámada" napján is ugyanolyan pocsék az idő, mint tegnap volt. Azt hiszem a húsvét tekintélye mélypontra esett Tündi szemében.:-)

Mint máshol, úgy itt is...

... boldog ünnepet, jelentését sem feledve.

Annyira lefoglal az életem...

... hogy nem nagyon tudok blogot írni. Nadehátugye a blog is egy rész belőlem, szóval életem része, tehát annyira lefoglal az életem, hogy nem tudok életem minden részével foglalkozni.

Akkor ezt most így hogy??!!

Egy kutya...

... ezer és egy okon kívül azért is jó, mert ha öt percre leszaladok valamiért az autóhoz, úgy fogad, mintha a 100 éves háborúból tértem volna vissza.

Ráadásul győztesen!:-)

Kata

                  Mindig unokahúgomként aposztrofálom, bár igazából Életem Értelme unokahúga, de mivel remek érzékkel házasodtam be a családba, unokahúgom, ha a "törvény által" is, és kész.
                  Még sosem találkoztam olyan tiszta szívű, nevetős szemű leánykával, mint ő volt, amikor megismertem. Ennél már csak az a jobb, hogy három tüneményes gyerek, pár diploma, néhány felső fokon beszélt nyelv, tanítás, fordítás és ki tudja még mi után a szeme ugyanúgy nevet. Energiatartalékainak felmérésébe is belefáradnék. Gyereket és férjet nevel/:-)/, háztartást visz dolgozik, dolgozik, meg dolgozik, közösségi életet él, kapcsolatokat ápol, ja és állandóan tanul valami értelmeset. Pont csütörtökön gondoltam rá, jön a három napos ünnep, legalább pihenhet egy kicsit.
                  Aztán jött a drámai hóhelyzet, ami őket ugyan úton nem érte, de az útonmaradtak helyzete annál inkább szíven ütötte. Kettőt fordulok a közösségi oldalon, hát mit látok? Az én Katám információkat oszt meg, szervezkedik, ötleteket tesz közzé, álló nap. Felveszi a kapcsolatot a lakhelye környékiekkel, tanácskozik, hol lehetne plusz melegedőhelyekre szert tenni, teát főz, palacsintát süt, családja lelkes közreműködésével, amit egy hozzá hasonlóan elszánt pár hölgy valahogy el is juttat, át a hótorlaszokon a fagyoskodókhoz.
               CSELEKSZIK.
               Nem hullajt krokodilkönnyeket, hogy jujjaj, azok a szegények ottan a hóban, fagyban, nem ciceg rosszallóan, mint a belügyminiszter hogy miként lehettek olyan könnyelműek azok, akik útnak indultak, hanem cselekszik. Tesz, amit tud, sok, más polgárral egyetemben, pedig nem ügye, nem dolga a hivatalos álláspont szerint. A "hivatalos álláspontosok" meg majd biztos tartanak sajtótájékoztatót, amit tán könnyebb lesz meghallgatni a még működő autórádiókon át, pár ízes falattal, korty meleg teával a gyomorban.
             Ismét rápillantottam a közösségi oldalra. Nem fárad az én nevető szemű ördögmotollám!:-) Közérdekű információkat oszt meg, tájékoztat, szervezkedik, s ahogy ismerem, ha kell, akár éjszaka is beizzítja újra a palacsintasütőit... Nem vérrokonom, de kitüntetés lenne, ha azt mondhatnám, egy vérből valók vagyunk, ő meg én.
              

VILÁGSZÁM, avagy a Janics féle páternoszter

Előrebocsátom, nincs bennem káröröm. Nincs kedvem gúnyolódni, sem azt követelni, hogy demostaztán ráncigálják meg a mi Natinkat Janics Natasát, kúszassák kicsinyég a küszöb alatt, had érezze a törődést... Nem, tényleg nem. Átellenben viszont mélységesen szomorú vagyok. Ha az elmenetel nem volt méltó egy olimpiai bajnokhoz, hát a visszajövetel még a Bunburnyák SC negyedosztályú lapátolójához sem!
           Miért is jött vissza? Biztos lesznek majd tapintatos, elnéző szavak a magyar szövetség részéről, és töredelmes állremegtetés Natasa részéről, a szereplők majd úgy tesznek, mintha... de az igazság, azt hiszem igen egyszerű.
                                     Janics Natasa azért jött vissza, mert kajakosként nem volt hová mennie. Ennyi a magyarázat, nem több.
                                     Nyilván tudatták vele a nemzetközi szövetség várható végleges döntését, két évig csak a maga és hazája (Szerbia) magánörömére kajakozhat oldalvizeken nem mutathatja meg erejét világversenyeken, magyarán azt mennyit is ér mostanság. Márpedig ő mindig is szerette megkérni az árát. Azt pedig, hogy annyit ér, amennyit kér (majd, valamikor, valakiktől) sehogy máshogy nem tudja bebizonyítani, csak ha versenyez. Ha kell, magyar színekben egy ideig. Legalábbis addig, amíg testközelbe nem kerül a riói olimpia. Addig még annyi minden történhet a Janics-féle szappanoperában... Lehet, hogy meghasad a szerelem közte és férje közt, elválnak (nem kívánom!) a mi Natink egyedül marad, majd - úgy bő két évvel az olimpia előtt - ismét rátalál a szerelem, egy vonzó szerb honfitárs személyében. És ki tud a szívnek parancsolni?? Ő nem, azt már tudjuk. Szerbia pedig csak nem lesz olyan kegyetlen, hogy ne fogadja vissza, össze-vissza bitangoló báránykáját! S, ha már ott van... Aztán a riói olimpia után telik múlik az idő, lehet, hogy valakiknek a Natasája véletlenül mélyebben összenéz gyermeke apjával, és rájönnek, mégis egymásnak teremtették őket, aztán majd megint nem lehet a szívnek parancsolni.
                                 Ám hagyjuk most a lehetséges szappanoperai fordulatokat, és térjünk vissza a nagy, magyar valósághoz, melynek mostantól Janics megint része kíván lenni. Biztos vagyok abban, hogy lesz befogadó klub, új szerződés, ha nem is olyan parádés, mint annak előtte, de Natasa most - önmagához képest - szerény lesz, mint az ibolya. Edző is akad majd, aki a "nevére veszi". Olyan már akadt, aki a "szájára vette", többek közt Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki ugyan nem vállalná, mert elege van hisztis női kajakos világból, (hm...) de tanácsaival szívesen segíti. Ő egyenesen odanyilatkozott, hogy Natasa köré fel kéne építeni újra egy egész intézményt. Csak én hallottam ki szavaiból némi kajánságot...? Ja meg, hogy Natasa akár most is jól elpáholná akár Kozák Danuta olimpiai bajnokunkat is. Hát, az már biztos, hogy a mi Kati néninknek mindig is remek érzéke volt, hogyan kell bele... csapni a nulláslisztbe!:-)
                            Szóval lesz, ami lesz, az viszont fontos, hogy a szerbek nem haragszanak, bár ők is csak az újságból értesültek Janics újabb váltásáról. Ilyen huncut lány a mi Natasánk, mindig a médián keresztül tudatja az aktuálisan elhagyott országgal, hogy pá! A stílus maga az ember. Azért ez mindenképpen megnyugtató, mert Janics jelenleg még Portugáliában edzőtáborozik, a médiumok szerint a szerbek költségén. Jó tudni, hogy addig is kap reggelit, amíg ide nem ér, a jó öreg szalonnás tojásrántottához.
                           Aztán majd csak kiderül, mi folyik itt valójában.

Ügyes kutya

- Te, nem szervilis egy kicsit ez a mi kutyánk? Még a legkisebb ebhez is szinte hason csúszva megy oda. Az emberekről már nem is beszélve...
- Ezért olyan népszerű a környéken. Még a pici gyerek sem ijed meg tőle, a szülők meg egyenesen imádják. A múltkor T-né, tudod a harmadikról, aki senkinek nem köszön, legalább öt percet gügyögött neki a lift előtt, hogy jaj, hát ne legyél olyan kis bátortalan, hiszen édes kutyus vagy!
- Te, hogy ez a mi kutyánk milyen ügyes!

Bármilyennek is próbálod magad láttatni...

...  mindig akadnak olyanok, akik tudják, milyen vagy valójában.

A vicces, hogy ez nem nekik kevés...

... hanem neked.

Egy szakítás 12 stációja /Nem kötelező formáció, de gyakran előfordul

1. Elhagyott. Kitépték a szívemet.
2. Mi lesz velem nélküle? Úristen, hogy hiányzik!
3. Csak köszönhetem az együtt töltött időt. Mennyi mindent kaptam tőle! Félember lettem.
/Itt még az Elhagyott bőszen reménykedik, hogy sirámai valahogy eljutnak a másikhoz, aki ettől meghatódik, és talán, talán.../
4. Soha nem lesz olyan társam, mint ő. Nem lehet, mert nincs hozzá hasonló! De nem is kell! Magányra ítélem magam, melyet csak a vele kapcsolatos, édes emlékek felidézései enyhítenek pár másodpercre, hogy aztán még keserűbb legyen az eszmélés.
/Itt szintén a reménykedés stádiumában leledzik Elhagyott. Hát csak meglágyul az az elbitangolt kőszív a remetei esküre.../
5. Csak megköszönni tudom, újra és újra, hogy legalább életem egy szakaszát vele tölthettem! Ajándék volt ez a sorstól.
/Az ismétlés oka: Elhagyó még mindig nem tért vissza. Megy az idő.../
6. Szó nem lehet arról, hogy bárki közel férkőzhessen a szívemhez. Akkor sem,  ha az Élet az utamba sodorna lehetőségeket...
/Hoppácska, ímhol az első figyelmeztetés! Ne sokáig hezitálj Sors Ajándéka, mert élnek a földön más, olyan neműek is, mint te.../
7. Én teljes szívvel adtam neki az időmet, amit vele töltöttem...
/Az Elhagyó még mindig nem jelentkezik. Kitépett Szíven enyhe bosszúság lesz úrrá. A rá fordított időért már többször hálálkodott. Na de mi van az ő drága idejével kéremszépen?! Nehogymá' túl magas legyen az Elhagyó piedesztálja!?/
8. Csak az vezérelt, hogy értékessé tudjam tenni az életét.
/Ha kicsit nem vigyázunk Elhagyott seperc alatt eljuthat odáig, hogy késsel villával is ő tanította meg enni Elhagyót...Egyben újabb figyelmeztetés Elhagyónak, héééé, hát hol találnál még egy olyat, mint én!?/
9. Tudomásul kell vennem, hogy az Élet nem áll meg...
/Utolsó figyelmeztetés Elhagyónak: én még mindig adnék egy esélyt neked, de igyekezz, mert túlságosan is megy az idő, lehet más érdeklődő is.../
10. Még olyan dolgokat is megtettem volna érte, amelyek tőlem idegenek!
/Szóval Elhagyó tulajdonképpen egy szipolylidérc volt../
11. Így legalább enyémek maradnak életem azon részei, amelyeket beáldoztam volna érte.
/Elhagyó egy akarnok szörnyeteg volt./
12.  Azért persze azt kívánom, találja meg a boldogságot, még akkor is, ha azt nélkülem keresi tovább!
/Na, ebből egy szó sem igaz. Elhagyott mostanra már meggyőzte magát, hogy az, aki őt elhagyja, szerencsétlenül fog tévelyegni ostoba, önző kis élete útvesztőiben, mert az emberi értékeket hírből sem ismeri, de úgy is kell az ilyennek!?/

13. Rossz hírem van, ez a stáció elmarad. Ennek ugyanis arról kéne szólnia, hogy Elhagyott mely hibái vezethettek a szomorú véghez. Az önvizsgálat gondolata fel sem merül. De hát ki hallott már olyan Elhagyottról, aki bevallja, az ő viselkedése is, netán csakis az övé vezetett odáig, hogy Elhagyó egy föld-levegő rakéta sebességével lőtt ki mellőle? Hová lenne akkor a dráma, s annak lehetősége, hogy sebzett szívét körbekínálgassa a leendő Elhagyó-jelöltek között?:-))

RENDET!!!

          X azt mondja, mit mondja, hörgi, fröcsögi, hogy itten nincs rend. És jöjjön már végre valaki, aki rendet tesz!
           Hát rajta! Lehet elől járni jó példával! Rendet kell tenni, saját életben, szűkebb-tágabb környezetben, elmondani, hogy (szerinte) mi a jó, és mi a rossz, hangot hallatni, akár olyan plénumokon is, ahol esetleg visszaszólnak, ahol ki kell állni a vélemény mellett, és vállalni a következményeket. Lehet, hogy vastaps lesz, lehet, hogy saller.
           Jaaaaa.... Hogy ehhez X túl gyáva, túl... szalonforradalmár? Olyan, mint az elkopott kutya, aki kerítése biztonsága mögött acsarog, hogy vavava, de szétszedné ő a kinti, csúnya világot, miközben retteg, hogy át ne kerüljenek valahogy a kerítésen azok, akiket szétszedne, mert seperc alatt kiderülne, hogy csak csaholni tud.
         Lehet cselekedni az áhított rendért.
         Vagy... pofa be!

Rohan az idő

Chanson kérdezte minap, miért nem rakok fel új fotókat Flekk kutyáról, biztos nagyot nőtt. Hogy mekkorát, azzal én is csak akkor szembesültem, amikor - a kontraszt kedvéért - előkerestem az alig két hónapos fotóját.

Hát jaj a szívem!!

És ugyanez a tündérgombóc immáron négy hónaposan:

Közérzet

- Hogy vagy?
- Nagyon jól!
- Hát örülök, hogy...
- Várj, azt hiszem nem érted teljesen! Nagyon jól vagyok. NAGYON!
- Ez igazán jó hír, és...
- Egyszerűen remekül vagyok! Minden a legnagyobb rendben!
- Hű, hát ez...
- Életemben nem voltam még ilyen jól. Szinte szétvet a boldogság! Kicsattanok! A mennyország pokol az én életemhez képest! Szállok, repülök! Imádom az életemet és az élet visszaimád engem. Tökéletesek a napjaim! Annyira, de annyira jól vagyok, hogy... miért nézel így?
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ennyire rosszul vagy...

Néha, blogokat olvasva...

... elönt a rémület, amikor arra gondolok, hogy egyes blogok íróinak valóban az a véleményük, amiről azt írják, hogy az.

A saját érdekükben remélem, hogy csak viccelnek.

A kutya neve...

       ... Flekk, mint tudjuk. A számos, kőbe vésett kutyanevelészeti alapvetés közül az egyik legfontosabbnak az tűnt, hogy a kutyát mindig a nevén szólítsuk. Merthogy az az ő neve. És arra minden körülmények között hallgatnia kell. Csak semmi tündibündimókuska, édescsudabogaram, gyémántosboldogságom, nem!!
         Flekk! Ennyi és nem több.
         Ennek szellemében Életem Értelme a következőképpen szólítja: Prücsök, Trücsök, Csücsök, Vacak, Pattantyú, Kücskő (ezt nem tudja megmagyarázni), Pocak, Malacka (!?) végül pedig Isaura. Ezt meg tudja magyarázni. Szerinte ugyanis, amikor eszünk, olyan tekintettel néz ránk, mint a hajdani Isaura, a szegény rabszolgalány, akinek kicsi szíve majd megszakad sanyarú sorsa miatt. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy akkor is így néz, ha asztalhoz ülésünk előtt két perce tömte degeszre a bendőjét...
         Én a következőképpen hívom: Buksikám, Kicsikutyám, Mucikám, Manó, Kittykutty (kerekeskutty...bocs!), Kuksi, Csillagszem, Csucsikám. Ja, és Mohácsi Vész. Ne csodálkozzatok, Ti is így hívnátok, ha arra kelnétek reggel, hogy a sátán kutyája szerzett az éjszaka egy csomag papírzsebkendőt, mind a tíz darabot apró cafatokra rágta, majd gondosan beledolgozta a szőnyegbe...
       Egyébként Flekk simán hallgat akár a Maria Dolores Del Carmen Corasson Anastasia Yolanda megszólításra is. Csak meg kell kopogtatni az ételes tálkáját...

Paulusból Saulus, avagy rükvercben a damaszkuszi úton

-         Szervusz! – mondta a Nagy Ember s már nyújtotta is kezét. Elöntötte a megkönnyebbülés. Emlékszik rám, gondolta, s gyomrában kicsit enyhült a hosszú hónapok óta tartó görcs. Elfogódottan viszonozta a kézszorítást. -         Hogy vagy? – kérdezte a Nagy Ember. Izgalmában elállt a lélegzete. Hiszen ezért is jött ide a gyűlésre, az övéi közé, hogy végre elmondja, nem jól. Nagyon nem jól. Mondandóját otthon napokig gyakorolta. Ügyelt rá, hogy rövid legyen, tényekre szorítkozó, kérése pedig ne panasznak, ne adj’ Isten hibáztatásnak tűnjön.

-     Mondd el nekik kerek-perec, mi a helyzet! – felesége híján volt már minden diplomáciai érzéknek. Ezért is kellett lefogni, amikor leszerelték a gázórát a tél kellős közepén, mert tíz körömmel akart nekiesni a szerelőknek. „Van maguknak szívük?!” sikoltotta, „ Itt hagynak megfagyni minket négy kicsi gyerekkel?”. Hiába nyugtatták, hogy lesz másik óra, olyan előrefizetős, csak beledobják a pénzt, s már jön is a meleg, meg ők nem tehetnek semmiről, őket csak kiküldték, az asszony nem csillapodott. Kinyújtott tenyérrel egészen a kertkapuig üldözte a vörös fejjel menekülő szakikat, hogy akkor ide kéri a bedobnivaló pénzt, mert, ha nekik lenne, akkor a gázórát se kéne leszerelni. És, hogy az Isten rogyassza rá az eget erre a szemét világra, ahol a rendes embernek semmiféle lehetőség nem jut, hogy becsületes munkával eltartsa a családját. Miközben szégyentől verítékezve a ház felé vonszolta, arra gondolt, hová lett az ő, hajdan zenét, irodalmat kedvelő, szelíd, mosolygós asszonya. És hová lett ő, az erős, harsogó nevetésű, vidám férfi, akinek munkájáról legendák keringtek, ha valami megoldhatatlan probléma merült fel, őt hívták, a szakembert, csupa nagybetűvel. Szaktudása mit sem változott, csak a szakma tűnt el az országból, mert máshol még olcsóbb volt a munkaerő, vagy ki tudja...

-         Hát kinek segítenének, ha nem Neked? – kérdezte felesége a gyűlés előtti estén, miközben valami főzelékfélét kotyvasztott a villanyrezsón. A gyerekek a vékony elektromos radiátor köré kuporodva írták a leckét, (az áram kikötéséről még nem érkezett határozat) a kis szobába költöztek össze mind, ahol az esti főzés gőzével együtt olykor még 18 fokig is felszökött a hőmérő higanyszála. – Emlékezhetnek rá, hogy annak idején Te is mennyit segítettél!

          Segített…?  Akkor ő ezt természetes kötelességének érezte. Munka után fél éjszakákon át dolgozott, ha kellett borítékolt, ha kellett plakátokat ragasztott, hétvégéit meg teljesen az Ügyre szánta. Talán csak gyermekei születésekor érzett olyan vegytiszta örömöt, mint a Győzelem estéjén. Meg volt győződve arról, hogy hazája megmenekült, gyermekeire biztos jövő vár, az irányítás immár a legjobb kezekben van. Mostantól minden más lesz, magyarázta boldogan a családjának, alig titkolt büszkeséggel, mert úgy érezte ebben neki is része volt.

-      A csíkos ingedet vedd fel, a kék mellénnyel! – tanácsolta a felesége, amikor a gyűlésre készülődött. Akinek kérése van legyen rendezett külsejű, szolidan elegáns. Fanyarul elmosolyodott. A rendezett külső, szolid elegancia eddig nem sok sikert hozott… Így ment az állás interjúkra, a munkaügyi központba, újabb állás interjúkra, aztán a munkaügyi központba, majd a munkaügyi központba, a munkaügyi központba... Aki akar, az talál munkát, nyugtatgatta feleségét, még amikor a gyárat elköltöztették, s immáron friss munkanélküliként tért haza. A gyűléseken is megmondták nem szabad segélyre, dologtalanságra szoktatni az embereket, éppen ellenkezőleg, mindenkinek vissza kell térni a munka világába. Ám a munka világa valahogy eltűnt. Pedig nem volt válogatós. „Bármilyen munka Uram!?”, legyintett keserűen a munkaügyis, „Tudja hányszor hallom ezt naponta? Kismilliószor! Néha ki tudnék szaladni a világból!? Nincs bármilyen munka! Semmilyen van! Ha akad is szabad állás, az kézen-közön betöltődik!”

-      Megint fogytál! – mondta fakó hangon a felesége mialatt megigazította az ing gallérját. Aki nem dolgozik, ne is egyék… hányszor mondogatta ezt nagyapja. Az utóbbi hónapokban, miután már minden tartalék elfogyott, s minden eladhatót eladtak, bűntudattal nyelt le minden falatot. Minden ételnek számla íze volt. A szerény koszt a gázszámla árából került ki, az áramdíj a gyerekek iskolaszereire, turkálós cipőkre ruhákra ment el, a vízdíj meg az egyéb kiadásokra, bérletekre, az álláskeresés miatt megtartott mobilra, gyógyszerekre folyt el. Míg felesége már meg sem próbálta titkolni kétségbeesését, ő palástolta. A gyűlésekre változatlanul eljárt. Hallgatta, hogy ki miatt, mi miatt olyan nehéz manapság, ki tehet erről, ki nem, és milyen hősies erőfeszítéseket tesznek az általa annyira tisztelt emberek.

-       Most már nem tarthat sokáig ez a helyzet! – mondta ahányszor egy-egy rendezvény után hazatért, s nagyon igyekezett, hogy hangja optimistán csengjen. Felesége más véleményen volt. Egyre határozottabban követelte, hogy használja már végre a kapcsolatait. Hiszen a gyűlések résztvevői élükön a helyi Nagy Emberrel egyben egy kör tagjai, meggyőződésüket még nagyobb emberek, sőt az Egészen Nagy Ember is osztja. Emlegette, hogy a Nagy Ember, aki a Győzelem estéjén a környék frissen felkent potentátjává is vált, szinte könnyes szemmel mondott köszönetet férjének, s biztosította, hogy közreműködését fogja elfelejteni. Ő azonban valahogy sosem tudta rávenni magát, hogy felkeresse. Mintha aprópénzre váltaná a hitét, mintha azért állt volna az Ügy mellé, hogy előnyöket szerezzen. A gázóra leszerelése után azonban már ő sem látott más megoldást.

-       Hogy vagy? – kérdezte a Nagy Ember, ám mire levegőhöz jutott, hogy válaszoljon, az már a terem másik sarkában sustorgott bizalmasaival. Nagy volt az izgalom, mert a gyűlésre ezúttal egy Nagyon Nagy Embert vártak előadónak. Az Egészen Nagy Ember egyik bizalmasát. Az emelvényre ez alkalommal egy jókora tablóképet is kiraktak, rajta a Nagy Emberrel, vállán a Nagyon Nagy Ember karjával, mindkettejük arcán széles, magabiztos mosollyal. Az izgatott moraj jelezte, hogy a rangos vendég megérkezett, a Nagy Ember szinte túlfutott magán igyekezetében, hogy üdvözölhesse, s az emelvényre vezesse. A Nagyon Nagy Ember nem kertelt. Nagyon nehéz a helyzet. Vagy még annál is nehezebb. Határozott  utalást tett arra, hogy ez kiknek a hibájából alakult így. Ekkor ordított közbe Házay Béla bácsi, nyolcvan esztendeje, és az előtérben elfogyasztott házi pálinka minden hevületével, hogy lámpavasra velük, amit az előadó elnéző mosollyal nyugtázott, majd rutinosan folytatta. Itt, mint bizalmas, belső körben nyugodtan elmondhatja, nem lesz minden nehéz helyzetbe került polgár számára kiút. Tudjuk kiknek a hibájából… Sajnos, az ilyen, rendkívül súlyos helyzetek mindig drámai áldozatokkal járnak, bármennyire is fáj, lesznek, akik számára nem jut mentőöv,..

-         Lámpavasra velük! – kurjantott újfent Házay Béla bácsi, aki időközben elszundított, és ritmust tévesztett.  Ő automatikusan a karja után nyúlt, hogy elcsitítsa, akkor vette észre, hogy mennyire remeg a keze. Kikről beszélt a Nagyon Nagy Ember? Kiknek nem lesz kiút? Ki lesz benne abban a csoportban, ahová nem dobnak mentőövet? Annyira elborította a rémület, hogy észre sem vette, az előadás még nem ért véget. Az emelvény felé botorkált, a Nagy Embert szólongatva.

-       Megbocsáss, de mit…- a Nagy Ember döbbenten meredt rá, a Nagyon Nagy Ember nem különben.

-       Kikapcsolták a gázt nálunk. –

-       Hogy mi?!

-      Második éve nincs munkám…már mindent eladtunk, amit lehet… - szinte vicces volt hallani a reszkető, elvékonyodott hangot, ami még csak nem is hasonlított a sajátjához. - … munka kell… olyan mentőöv, ami munka…most még csak a gázt kapcsolták ki, de…

-       Micsoda?! – a Nagy Ember orra elhúzódott, mint, aki valami nagyon büdöset szagolt. – Mi itt országos gondokat osztunk meg Veled, Te meg jössz a pitiáner kis problémáiddal? Szégyenbe hozod az egész gyűlést a vendégünk előtt? Hát milyen ember vagy Te?!

        Magányos, gondolta, miközben kábán körülnézett a teremben. Mert egyetlen szempárban sem látott részvétet, bíztatást, igaz, a többség lesütötte a szemét. Egyedül maradt a pitiánernek bélyegzett problémáival, mint a drámai válságok idején az összes szükséges áldozat, akiknek nem jut mentőöv. A Nagyon Nagy Ember súgott valamit a Nagy Ember fülébe, miközben ápolt kezét mintegy csillapítóan a vállára tette.

-       Nos… - a Nagy Ember fújtatott egy nagyot, jelezve, hogy milyen nehezen uralkodik indulatain, - … jobb, ha most azonnal hazamész. Nyilván túl sokat ittál.

      Talán magától is a kijárat felé indult volna, ha nem hallja az utolsó mondatot. Nyilván túl sokat ittál… Mintha nem tudná, hogy életében nem ivott alkoholt, kínálgatta a Nagy Ember eleget a Győzelmet követő ünnepségen. Így szépen, lassan fellépkedett az emelvényre, a nagy tablókép elé. Egyetlen ökölcsapással ütötte át a vastag funér lemezt, így a  Nagy Ember feje helyén a továbbiakban csak egy üres lyuk tátongott. Mivel a kompozíció statikailag végzetesen megroggyant, a Nagyon Nagy Ember arcmása is sokat vesztett varázsából. Bizonyos szemszögekből orra úgy megnyúlt, mint Pinocchióé, amikor nem mondott igazat. A teremben innen-onnan elfojtott kuncogás hallatszott, a lámpavas-megoldás nem került újra szóba. Nyilván Házay Béla bácsi megint elszundított, gondolta, miközben érezte, hogy karjait két oldalról erős kezek markolták meg, valaki azt mondta, miközben kivezették, hogy csillapodjon, ne tetézze a bajt.

          Az idézést, garázdaság miatt egy szerdai napon kézbesítette a postás. Pont akkor, amikor kikapcsolták az áramot.