A kutya neve...

       ... Flekk, mint tudjuk. A számos, kőbe vésett kutyanevelészeti alapvetés közül az egyik legfontosabbnak az tűnt, hogy a kutyát mindig a nevén szólítsuk. Merthogy az az ő neve. És arra minden körülmények között hallgatnia kell. Csak semmi tündibündimókuska, édescsudabogaram, gyémántosboldogságom, nem!!
         Flekk! Ennyi és nem több.
         Ennek szellemében Életem Értelme a következőképpen szólítja: Prücsök, Trücsök, Csücsök, Vacak, Pattantyú, Kücskő (ezt nem tudja megmagyarázni), Pocak, Malacka (!?) végül pedig Isaura. Ezt meg tudja magyarázni. Szerinte ugyanis, amikor eszünk, olyan tekintettel néz ránk, mint a hajdani Isaura, a szegény rabszolgalány, akinek kicsi szíve majd megszakad sanyarú sorsa miatt. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy akkor is így néz, ha asztalhoz ülésünk előtt két perce tömte degeszre a bendőjét...
         Én a következőképpen hívom: Buksikám, Kicsikutyám, Mucikám, Manó, Kittykutty (kerekeskutty...bocs!), Kuksi, Csillagszem, Csucsikám. Ja, és Mohácsi Vész. Ne csodálkozzatok, Ti is így hívnátok, ha arra kelnétek reggel, hogy a sátán kutyája szerzett az éjszaka egy csomag papírzsebkendőt, mind a tíz darabot apró cafatokra rágta, majd gondosan beledolgozta a szőnyegbe...
       Egyébként Flekk simán hallgat akár a Maria Dolores Del Carmen Corasson Anastasia Yolanda megszólításra is. Csak meg kell kopogtatni az ételes tálkáját...