Vesztésre állva

Amióta a barátságtalan időjárás miatt jóval kevesebb időt töltünk az erkélyen, imádott galambjaink rájöttek, ismét elérkezett az ő idejük. Boldogan üldögéltek a korláton, természetesen befelé fordított alféllel, ami ugye tudjuk mit jelent az erkély higiéniáját illetően... Napirendünkbe bekerült a galambhajsza, azaz, ha megláttunk egy (vagy több) birtokháborítót, ordítva kirohantunk, és elzavartuk őket. Egy idő után azonban rájöttünk, hogy öregek vagyunk mi már ehhez nagyon fárasztó. Zseniálisnak hitt újítást vezettünk be: egy partvist támasztottunk a korlátnak, fenyegető, szőrős felével kifelé. A galambok valóban távol maradtak, mi viszont, ha csak a szemünk sarkából is észleltük, hogy valami van a korláton, már rohantunk is ki ordítva, amitől a szegény, ártatlan partvis nyilván minden alkalommal halálra rémült... Újfent rájöttünk, hogy öregek vagyunk mi már ehhez ez is nagyon fárasztó. Pont akkor távolítottuk el a célszerszámot, amikor már rögződött bennünk az új helyzet. És ezzel hatalmas hibát követtünk el! Mert azóta, ha valami van a korláton, többnyire legyintünk, nyugi, csak a partvis!
A galambok mindenestre egyre elégedettebbek...