2013. május 27., hétfő

Hegyek hatalma

Az emberek mindig is szerettek felmenni a hegyre, annak is a csúcsára. Némelyek azért, mert úgy vélték, így közelebb kerülhetnek Istenhez/istenekhez, mindenféle égi entitásokhoz. Mások, mert a világtól való elszakadásra, megvilágosodásra vágytak.  Aztán voltak/vannak az olyanok, akik azért indultak el, mert be akarták bizonyítani - akár csak önmaguknak, akár a világnak - hogy fel TUDNAK jutni a hegy tetejére. Hogy képesek olyan tettre, amelyre csak kevesen.
                 Mint sokan mások, én is szájtátva figyeltem a hegymászók, igaz, egyre veszélyesebb, egyre gyilkosabb tempót követelő teljesítményeit,  nem keresvén értelmet benne, csak úgy, mint az extrém sportok, és még extrémebb rekordversenyek többségében. Bár, ami azt illeti, akár találhattam is volna, például ilyeneket: az emberi akaraterő csodájának bizonyítása, az elszántság, kitartás dicsőítése...és így tovább. Ám én maradtam az egyszerű szájtátásnál továbbra is, mint a LENTI emberek általában, akik ámulva figyelik azokat, akik FENT vannak. LENT lenni átlagos. FENT lenni kivételes. Amit a LENTIEK éreznek, az mindenki számára megtapasztalható, de FENT...?  Visszaadhatják-e az élménybeszámolók azt az érzést, ami csakis FENT áraszthatja el az embert? Mindig úgy képzeltem, hogy ez valami olyan velőt rázó, tiszta öröm lehet, amit csak kivételes helyek kivételes pillanatai okozhatnak.
                Soha nem jutott eszembe viszont, akár honi akár külföldi nagy, hegymászósikerek kapcsán, a győzelem fogalma. Vagy, ha igen, legfeljebb mint az embernek önnön magán, teljesítőképességén aratott győzelmére gondoltam. Mindig rossz érzés fogott el ahányszor arról olvastam, hogy X vagy Y LEGYŐZTE ezt a hegyóriást, vagy TÁMADÁST indít amaz hatalmas csúcs ellen. Legyőzni? Támadni? Hát háború ez? Az ellenség pedig a TERMÉSZET, amely a mászók esetében hatalmas hegyóriások képében nyilvánul meg, amelyek már voltak, amikor ők még nem voltak, és lesznek, amikor ők már nem lesznek? A rossz érzés csak fokozódott bennem az egymás sarkát taposó expediciók, benne magyarjaink, sorskísértő versengésének láttán. Még följebb, még annál is feljebb, minél kevesebb felszereléssel, oxigénpalack nélkül, vezető nélkül, ész nélkül... Egyre inkább úgy tűnt, hogy ez már nem hegymászás, hanem hadiösvényre lépés, olyan ösvényre amelyet holttestek szegélyeznek.
             Pár napja  kettővel több.
             Egyikőjüknek ez volt a végzete, mondja mindenki aki ismerte, a másiknak meg az, hogy olyan mellé szegődött, akinek ez volt a végzete. Győzelmük is végzetes volt, hiszen végül is elérték a csúcsot, sikerült a "támadás", a "roham", csak az ára volt mindennél drágább. Szívből remélem, hogy tudatuk előbb homályosult el, mielőtt szembenézhettek volna a bizonyossággal, örökre a csúcs közelében maradnak. S, hogy a félelmetes hegyóriás legkegyetlenebb arcát már nem érzékelték.
            A hadiösvényre meg majd új hódítók lépnek. Kívánom, hogy ne nevessék ki a serpákat, amiért a nagy hegyeket istenként tisztelik, s alázattal járnak rajtuk.
                  

36 megjegyzés:

  1. "Még följebb, még annál is feljebb, minél kevesebb felszereléssel, oxigénpalack nélkül, vezető nélkül, ész nélkül... "

    Akkor ide is beírom: a 7-8000-es csúcsokra feljutásnak két módja van: egyik a klasszikus, expedíciós: serpák, teherhordók, százfős csapat,minden előkészítve, a mászónak "csak" fel kell jutni és kitűzni a zászlót - persze az se könnyű.

    A másik, amit ilyen magasságokban az osztrák Reinhold Messner honosított meg, az "alpesi" módszer. Azt viszed fel, amit te magad a hátadon elbírsz, és oxigénpalack nélkül. Ő ezzel a módszerrel mind a tizennégy nyolcezresre feljutott, Hópárducnak még hiányzott kettő.

    Tehát minden volt, csak felelőtlenség nem. ezt kéretik elfelejteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zolikám! Most nem értünk egyet, de ezt már megszokhattuk, és sosem zavarta meg egymás iránti tiszteletünket. Bár a felelőtlenség szót itt nem olvashattad, de ha már... Tarts egyszerű léleknek (az vagyok), de ha Messner kútba ugrik, akkor kétszer olyan mély kútba kell ugorni, hogy legyőzzük? Kerül, amibe kerül? Özvegyekbe, árvákba, tapasztalatlanabb ifjabb hegymászótárs halálába? Igazán férfias, ez a "ki a hegymászó a gáton" játék, amíg mindenki élve kerül ki belőle. Vallom: a saját életeddel azt csinálsz, amit akarsz, mindaddig, amig nem fogadsz bele másokat, nem kötöd/nemzed magadhoz őket, s nem kockáztatod saját ambícióidért a más életét. Egyébként az én ítéletem - ha ugyan az - nem számít. Magasabb fórumokon kell a tetteinkről és következményeiről elszámolni, ha oda jutunk...

      Törlés
  2. Kemsei Zoli: Az is belefér, hogy olyan valakit hívjak magammal egy 8000 m-nél magasabb expedícióra, aki 4000 m-nél magasabbra még nem jutott fel? És ha most azt írod, hogy hiszen elérték a csúcsot, hát kitépem az összes maradék hajam.

    VálaszTörlés
  3. Ebben a formában ez a bulvárszöveg se igaz, hogy "belerángatta". Egy hegymászónak - főleg akkora 4000-es gyakorlattal, mint Péter - van annyi önkritikája, hogy tudja: mit tud megcsinálni és mit nem. Oda nem lehet csak úgy "elrángatni" valakit, ezt is felejtsük el, kérem...

    Bár magas (és középmagas) hegyeken nem jártam (némi tériszonyok és egyebek miatt), veszélyes üzemnek minősülő természeti képződményeken és -ben (folyók, barlangok) igen sokat, ellentétben azokkal a sajtómunkásokkal, akik csak a hisztériakeltéshez értenek. És ez alól nem kivétel a spanyol hegymászó sem, akiből a puszta irigység fröcsögött, amikor a "nem fizettek a serpáknak" szöveget eleresztette. Irigység, hogy biz' az ő expedíciójuk lényegesen több pénzzel ment neki a Kangcsnak (ezt a G-t mindig kifelejtik a bevéől, pedig KanGcsendzönga a hegy becses neve), és mégsem jutottak fel.

    Valamint, bármilyen szörnyűnek is tűnik: a hegymászó és családja is PONTOSAN TUDJA. minden út egyben az utolsó is lehet. És ne gondolja senki egy percig sem, hogy nem tisztelték a hegyet kellőképp.

    Ezt, mint (sajnos már csak ex) barlangász, Hópárducék védelmében mindenképp fel kellett hoznom.

    VálaszTörlés
  4. bevéől = NEVÉBŐL (késő van már...)

    VálaszTörlés
  5. Egy kezdő nehezen áll ellen, ha az eszményképe hívja magával. Mert az elhív nem belerángat. Olyan szövegre válaszolsz, amit nem én írtam.Légy szíves a szent háborút külön külön vívd kinek-kinek a magánvéleményével a továbbiakban. Hogy ki mit érzett ki a spanyol hegymászó szövegéből az érzés, nem tény, ezért hiába állítanám a Te érzésed ellenében az enyémet. Úgy látom, egy rosszul értelmezett versenyszellem alakult ki a hegymászók között, a kinek az eredménye értékesebb. Az élet értékes elsősorban. És aki ezt nem így látja, az ne hívjon magával senkit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy kis adalék az érzelmi világból gyakorlati tapasztalattal kiegészítve "perenne" hozzászólását.
      Eléggé kezdőként hátamra vettem egy zsákot kb. 30 kilónyi teherrel -4 fokos hidegben egy kitömött bábut és elindultam a Dalos-hegyen felfelé. Ment, de nem úgy ahogy elgondoltam. Sokkal lassabban és nehezebben mint, ahogy akartam. Egyszer felmenni nem kunszt lejönni és ereszkedni egy, ilyen csekély emelkedőn már feladta leckét a jeges csúszós talajon. Gyerünk akkor vissza fel az alig 380 méteres magaslatra, majd tovább a fák között. Átküzdöttem magam a felszereléssel a Deákkúti forrás irányába úgy 2,5 kilométer, ahol van egy 28 méternyi köves meredek rész. Ott az ereszkedést gyakoroltam. Sikerült lejutnom, levinnem a bábembert és a felszerelést. Érzésnek, ténynek, szenvedélynek, szenvedésnek, próbának saját költségen nekem elég volt. Csak magamat teszteltem nem legyőzni akartam. Rájöttem, hogy ez ép elég, ahhoz hogy becsüljem és tiszteljem önző önmagam életét. Értéke ebből csak nekem keletkezett.
      Szóval azokért az expedíciós költségekért ki és hogyan is küzdött meg? Legyünk egy kicsit anyagiasok, materialisták.;)

      Törlés
  6. Versengés csak annyiban van, hogy feljut-e valaki vagy sem - de ez se olyan, hogy "a másik ne csinálja meg", ezért keltett bennem visszatetszést a spanyol nyilatkozata. "Értékes eredményről" szó sincs, nincs világranglista. Jah, és komoly hegyi gyakorlattal (több 4000 fölötti csúcs) nem KEZDŐ valaki.

    Nem bagatellizálás, mert ezt talán maga Erőss Zsolt nyilatkozta egyszer: a 4000 és a 8000 méter fölötti csúcsok közt szinte csak a levegő ritkasága a különbség. Nem nehezebbek a mászóutak, stb. A Eiger (Alpok) sokkal keményebb mászás, mint a Mount Everest. Kondíción, akklimatizálódáson múlik a nyolcezresek mászása, nem rutinon, tapasztalaton vagy annak hiányán.

    VálaszTörlés
  7. Bocsánat a kezdőt idéző jelbe akartam tenni. Azért megkérdezem: az tehát hegymászó körökben bevett gyakorlat, hogy 4000 után a 8000 m magas csúcs a cél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akinek (Kiss Péterhez hasonlóan) 4000 méter fölött ennyi gyakorlata van, annak egy nyolcezres - mint írtam, a levegő ritkaságán kívül - sok újat nem tud már "tanítani".

      Sir Edmund Hillary Új-Zélandon, a Déli-Alpokban szerezte meg az Everest megmászásához szükséges rutint.

      Másrészt, ha történetesen nem Nepálba vagy Tibetbe születik az ember gyereke, vajmi kevés lehetősége van folyamatosan 6000 méter fölött gyakorolni.

      Törlés
    2. Nem azon értetlenkedem, hogy Kiss Péter miért "nem gyakorolt folyamatosan 6000 méteres magasságban", hanem azon, hogy egyszer sem tette. Természetesen elfogadom a szakemberektől, hogy 4000 méteren szerzett rutin már elég minden más hegyhez. Ezek szerint 4000 m-es gyakorlattal rendszeresen mennek a hegymászók 8000-es expedícióra, ha jól értem a válaszodat.

      Törlés
  8. Zolikám, először is szögezzük le, hogy Te nem az én postomHOZ szóltál hozzá, hanem annak kapcsán a szomorú történethez, és a bulvár illetve nembulvár médiumokban megjelent hatásvadász szövegekhez. Ez nem baj, csak jelzem, hogy mostantól - ha még bárkinek kedve van - fórumozunk.

    Kényes téma ez, hiszen a szóbanforgók halottak, voltaképpen hiábavalónak tűnik arról beszélni, hogy ki volt felelőtlen, ki hozott rossz döntést, senki nem volt ott, az igazságot csak a KanGcsendzönga tudja... Amiért mégsem tartom hiábavalónak hogy bárki beszéljen róla, mert újabb és újabb hegymászók indulnak akár holnap is, nem árt, ha a rekordhajsza láza nem borítja el őket teljesen.
    Amiért egy percig nem jutott eszembe, hogy az Erősséket bíráló spanyol seniorból az irigység beszélt - mert ő nem jutott fel a csúcsra, hah!? - mert melyik épelméjű ember irigyelne egy olyan "eredményt", amibe BELEHALTAK??! Elmondta a véleményét, amire 50 éves hegymászó múltja predesztinálta. Ha hinni lehet a híradásoknak, 8300 méterig együtt mászott a magyarokkal, onnan fordult vissza. Még 286 méter hiányzott a csúcsig...igaz a legnehezebb szakasz. Visszafordult, mert úgy érezte ha ezt a távot megteszi, nem lesz ereje a leereszkedéshez. Bölcs döntés, az élet tiszteletét érzem ki belőle. Én nem irigységet véltem felfedezni kritikus szavaiban, hanem haragot, az értelmetlen kockázatvállalás miatt. Ki tudja, tán a hegymászás nimbuszát is féltette, mert az egy kemény, extrém sport, nem pedig halálmenet. Ha azzá válik, biza egyet értek a Heti Válasz publicistájával, a társadalomnak lépnie kell, hogy ezt a jövőben megakadályozza.

    És, ha már nem szeretjük a bulvárosdit, felejtsük el a Hópárduc elnevezést, amelyet bizony a bulvármédia alkotott. Még mielőtt könnyzacskó nyomogató írások jelennének meg Hópárducról és Hópárduckölyökről, akik életüket adták a csúcsért...

    Nem kellett volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hegymászó (és a barlangász...) nem "épelméjű" ember, a szó szorosan vett értelmében. Épp ezért szóltam hozzá a témához ily' lelkesen, 15 év barlangászat után úgy éreztem, egy másik megvilágítást is tudok adni az eseményekhez.

      A Hópárduc becenév meg nem sajtótermék, egy ilyen zárt közösség automatikusan aggat beceneveket egymásra.

      Két sor a barlangászhimnuszból:
      "Sej-haj, nem bánom én, ha a síromon nem lesz kereszt,
      Aki nem látta még a csend világát, úgysem érti ezt"

      Törlés
  9. Zolikám, a barlangászhimnusz citált sorainak elolvasása után egy dolog jutott eszembe: mindig tisztelni fogom az ügyeik viteléhez szükséges belátási képességgel rendelkező /jogi meghatározás/ hegymászókat és barlangászokat. A nem ép elméjű sejhajlegényeknek és leányoknak meg üzenem, az őrültség nem elismerést, csodálatot érdemel, hanem sürgős orvosi segítséget. Hogy Szabó bácsit idézzem: má'megneharaguggyá...:-)

    VálaszTörlés
  10. Ez a két sor nem jelent többet annál, amit az első kommentemben leírtam: mindig úgy kell készülni, hogy a következő út talán az utolsó lesz. Tisztelni kell a természetet - ő van otthon, ő az erősebb, ezzel tisztában kell lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zolikám,gondolj csak bele, életünk minden napján érhet minket a halál, hegymászás nélkül. Tudod, fejünkre eső virágcserép, blablabla... Hát mi lenne, ha minden ember úgy indulna el reggelenként, hogy lehet, az estét már nem éri meg!? Össznépi depresszió. Elhiszem, hogy Te jobban belelátsz ezekbe a dolgokba, de, ha valóban így van, ahogy mondod, akkor a hegymászás nem más, mint ostoba és értelmetlen flörtölés a halállal. Én eddig sportnak hittem. A természet tiszteletével kapcsolatos gondolatoddal mélyen egyetértek.

      Törlés
    2. Semnem sport (abból a szempontból, ahogy "leextrémsportoznak" mindent mostanában), semnem flört a halállal. Egyszerűen csak az alapvető emberi kalandvágy és kíváncsiság: "jussunk el oda, ahol még senki se járt, vag ha járt is, ritkán". Kolumbusz, Magellán, Gagarin, Armstrong...

      Törlés
  11. A semnem, meg semnem, akkor elég sovány végeredmény jön ki. Jussunk el oda, ahol senki se járt, vagy, ha járt is ritkán... ennyi? Miért? Csak... Valóban ennyi a történet? Egy értelmetlen kaland értelmetlen vége? Remélem az általad említett személyiségeket azért nem ennyire szimpla okok vezérelték.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem már túlragoztuk: George Mallory elhíresült mondását: "mert ott van" én el tudom fogadni válasznak. Lapozzunk.

      Törlés
  12. Nos kommentként a megjegyzéshez, egyetértve Részeg Szamár véleményével, és mert(történések nem hagyták) nem tudtam lapozni - hála égnek végre, magyar részről (szerintem elég későn!)leállították a további 8ezres csúcsok "ostromát"! Elég drága árat fizettek érte. Meghallgatva a beszámoló egy részét,valamint Erős Zsolt Édesanyjának mély fájdalmában megfogalmazott kérdéseit és "vádaskodását" csak fokozódott bennem a kérdés - miért kellett ennek így történnie.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félek, hogy azok orra előtt is becsapódott egy ajtó, akik ésszel tudnának hegyet mászni. Ezt sajnálom. Erőss Zsolt édesanyjáról: azt nyilatkozta, hogy fia a műtétjekor Isten akaratában való megnyugvásról beszélt. Anyaként én semmiképp nem felejtettem volna el közölni gyermekemmel, hogy: ehhez Istennek semmi köze, annál inkább a Te szabad akaratodnak édes fiam. A mostani, fiát fényező, zokogó hozzászólása pedig -remélem- a veszteségének tudható be és ha eltelik némi idő, belátja, hogy fia egy sokáig sikeres extrém sportoló volt, míg Kiss Péter hős is.

      Törlés
  13. http://www.life.hu/sztarszerzok/20130608-sterczer-hilda-legszivesebben-orditanek-szily-nora-interjuja-eross-zsolt.html

    Utórengésként...messzemenően egyetértek vele, így gondolkozik, aki JÁRT MÁR OTT.

    VálaszTörlés
  14. Zoli: ha már az azonosulás felől akarod megközelíteni a kérdést, akkor anyaként nem értem, annak a két félárvának az anyját. Egy dolog a szenvedély és egy másik a felelősség. Nem mindig lehet összeegyeztetni a kettőt.

    VálaszTörlés
  15. Kedves Szamár, azt hiszem, a témát (nevezzük akár extrém sportnak) már rendesen körbejártuk. :-) Ki hol járt, miért, és hol nem.

    VálaszTörlés
  16. Kedves Zoli, én is ezt hittem, amíg újra nem kezdted. Nincs ezzel gond, csak ne zárd le annyiszor a témát, ahányszor nincs kedved tovább érvelni. Ha van, örömmel olvaslak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, mindketten meggyőzhetetlenek vagyunk. Engem viszont az özvegy nyilatkozata győzött meg arról, hogy talán mégsem irkáltam itt hülyeséget, és ezt (csak a nyilatkozatot) szerettem volna megosztani a blog közönségével, nem tudhatom, ki olvasta és ki nem.

      Provokatív kérdéseket (TE MÁR JÁRTÁL OTT) nem én tettem fel. Ha valakinek maga a természet egy apró fokkal többet jelent a vasárnapi sétánál a János-hegyen, lett légyen magashegy, barlang és bármi olyan, amit szívesen "leextrémezünk" a kényelmes kanapéról, másképp látja a dolgokat. Sok mindent.

      Figyelem: pl. a bungee jumping is "extrém sportnak" számít, de köszönőviszonyban sincs azokkal, amit említettem.

      Törlés
    2. Hát Zolikám, először kirágnám a mazsolát a kalácsvégből: örülök, hogy nem mentél világgá, már attól tartottam, tán kicsit karcos voltam az előbb... Hiányoznál, bár szinte semmiben nem értünk egyet, mégis úgy érzem, legalább meghallgatjuk a másik szavát, s legalább csócsáljuk kicsinyég, mielőtt kiköpnénk!:-)))Ami a nagybetűzést illeti, Te kezdted, bibibííí, AKI JÁRT MÁR OTT!

      Egyre nagyobb ellenszenvvel olvasgattam azokat a megnyilvánulásokat, amelyek arról szóltak, hogy ott fent, minden más, és ezt nem értheti aki MÉG NEM JÁRT OTT. Az a gond, hogy ugyanez elmondható pl. egy elmegyógyintézetről is...

      Törlés
    3. Az utóbbiba nem feltétlenül önszántából kerül az ember, hacsak nem orvos vagy látogató :-)))

      Törlés
  17. Mivel a példa a megtapasztalásról szólt, az pedig azonos, mert a diliházba a másik se önszántából került, tehát nincs különbség. :-)
    Szamárkám, meg, bár ha odakerülsz, valószínű engem is bennfognak :-)

    VálaszTörlés
  18. Jó, akkor majd inkább emailezzünk! A kolbászt meg a pálinkát beküldheted futárral...

    VálaszTörlés
  19. Hah/ Hát neked többet számít a kolbász és a pálinka, mint a baráti társaság? :-)

    VálaszTörlés
  20. Dehogyis!! Csak nem szeretném, ha, mint mondtad, bennfognának!! Meg aztán... akkor ki küldene kolbászt, meg pálinkát??

    VálaszTörlés