Fedél nélkül

Még a trafikba is be kell mennem. Csöpp üzlet, a hatalmas, teli bevásárlótáskával kényelmetlen lenne. Kinn hagyni meg nem merem, nem olyan világot élünk. Hirtelen meglátom a régi ismerőst, a környéken tölti nappalait, hajléktalan asszony, de sosincs fedél nélkül, mert az ilyen nevű újságot árulja. Ül a trafik előtti virágágyás szélen peremén, nézi a járókelőket. Odalépek hozzá.
- Maradsz még? Letehetem melléd a táskámat, szemmel tartanád? Nem akarok ezzel forgolódni a trafikban.
- Tedd csak, maradok.
Megveszem a szörnyen egészségtelen árucikket ( igen, ez nem egy nemdohányzó honlap, én kérek elnézést!) már megyek is vissza a táskámért. Őrzője felnéz.
- Nem hiányzik belőle semmi.
Engem is meglep, mennyire megsértődöm. Hogy mondhat ilyet?! Hogyan gondolhatja rólam, hogy én azt gondolom róla... Évek óta ismerjük egymást, nem egyszer beszélgettünk is. Mégis mit gondol? Cselt vetek be, rábízom a heti nagybevásárlást, hogy aztán megvádolhassam lopással?! Az arcomon annyira leplezetlenek az érzelmek, hogy elneveti magát.
- Jól van, na! Ne haragudj! Vicceltem.
Nevetek már én is magamon. Agyongyötört cigarettásdobozt húz elő, felém nyújtja.
- Gyújtasz?
Miért is ne, rám fér a pihenés. Leülök mellé a szegélyre, kinyújtóztatom a lábamat, fújjuk a füstöt. Eszembe se jut, hogy azt, ami nekem egy kellemes cigarettaszünet, más miként láthatja. Ismerős közelg, döbbent tekintetét le sem véve rólunk.
- Sz... szia... Szamár!
- Szia Ádám!
- J... jól... jól vagy?
- A bajokat leszámítva remekül! (Nem nagy poén, de megteszi...)
- De... de minden rendben?
Mi van ezzel?? Most mondtam, hogy olyan jól vagyok, amennyire csak bírok!? Aztán hirtelen meglátom a jelenetet kívülről. A virágágyás szegélyén ülök, bagózva, egy homeless nővel, enyhén alulöltözötten (bevásárláshoz SOHA nem veszek fel Chanel kis feketét...) miközben mindkettőnk keze a bevásárlótáskán nyugszik... Ádámmal meg nagyon régen találkoztunk, akár azt is hihetné... Úristen ez azt hiszi!! Még csak nem is hibáztatom, manapság, amikor kártyavárként dőlnek halomba biztosnak hitt egzisztenciák, fedelek tűnnek el fejek felől. Ádám annyira zavarban van, hogy megszánom. Felállok, félrevonom, és elmagyarázom a helyzetet. Megkönnyebbült sóhaja hurrikán erejű.
- Ne haragudj, de annyi borzalmat hall az ember...
Sután búcsúzik, toporog, pillog homeless barátnőm felé, majd benyúl a zsebébe, és a kezembe nyom ötszáz forintot.
- Odaadnád a... neki?
Hát persze.
- A barátom küldi.
Örül. Ennyiért pár órát kell ugrándozni az autók között, a Fedél Nélkül újságot lengetve.
- Jófej barátaid vannak!
Jó tudni...