Janics Natasa, avagy a barter visszanyal (II. felvonás)

Azt mondja a Kajak-Kenu Szövetség egyik prominense, hogy Janics hazatérési ügye emlékezteti őt egy szappanoperára. Találó megjegyzés. Itt is van minden, mosoly és könnyáradat, idill, dráma, ármány és szerelem… Itt is vannak valószínűtlen átkötések, hirtelen hangulatváltások, derűre ború, szívszaggatás, vádaskodás.
A könnyek általában bejönnek. A Janics ügyet boncolgató portálok fórumain jelen vannak vajszívű honfitársaink is. Ők egyenesen hálátlansággal vádolják a hont, és mindazokat, akik kicsit furcsállják a szappanoperai fordulatokat. Én úgy értesültem, a nemzet hálája  folyamatosan örvénylett körülötte, úgy erkölcsi elismerések, kiemelt bánásmód, mint vastag anyagi juttatások formájában. London után is. Érdekes megnézni ezt a videófelvételt, ahol Douchev Janics Natasa arról beszél mennyire szeretett volna aranyérmet hazahozni (Istenem, milyen hamar idézőjelbe került az a haza...), és mennyire jólesik, hogy enélkül is milyen szíves fogadtatásban van része, szeretik az emberek. Aztán tessék, mint utóbb kiderült,  ő mindezek ellenére sem érezte jól magát Magyarországon.

Utolsó magyar edzőjével, amikor még nem "lopta meg"
A Janics család már bocsánatot kért tőle egy kivétellel.

Magyarázza már el nekem bármelyik elvakult Janics rajongó (hisz én sem vagyok Natasa ellensége) mivel tartozik még a "haza"?! Ha lehetne kérnem, az érem másik oldalát sem feledve, nevezetesen: és Janics Natasa mivel tartozik? Komolyan gondolja bárki is, hogy minden eredményét egymaga érte el? Hány magyar szakember munkája fekszik az ő szépen csillogó érmeiben, a helyettes segédgyúróét is beleszámítva? Mennyi az annyi? Vegyük a Natasa-számtant alapul! Ő a férjének 10 millió körüli összeget követel edzői munkájáért. Ezért Douchev az elmúlt két esztendőben elüldögélt Natasa igazi edzője mögött a kísérő motoros hajóban. Igaz, hogy a külföldi edzőtáborozásra csak ő kísérte el asszonykáját - annak ellentmondást nem tűrő kívánságára. No kéremszépen, ha a férjnek a "munkáért" súlyos milliók jár/ná/nak, akkor mit kóstál az itt töltött évek alatt, a Natasa felkészítéséhez igénybe vett szakemberek munkájának értéke? Ha gondosan osztunk szorzunk, (még mindig a Natasa-számtan alapján) tán az is kiderülhet, hogy a kapott összeg jóval több, mint amennyit a magyar szövetség (kb. 150.000 euro) kér. De mindegy is, hiszen a legújabb hírek szerint a szerbek egy fillért se hajlandók fizetni, mondván: ők is ingyé' adták oda Natasát. Prózai hasonlattal élve ez pont olyan, mint, amikor X-nek van egy jó képességű csikója, de se etetni, se tréningezni nem tudja, vagy nincs kedve, és hagyja, hogy a csikó átmenjen a szomszéd Y-hoz. Y időt, fáradságot és pénzt nem kímélve kitűnő versenylovat nevel belőle. Egyszercsak megjelenik X a kertek alatt, közli, viszi a lovat, minden ellenszolgáltatás nélkül. Amikor Y jelzi, hogy szeretne némi kárpótlást, mert ő nevelt belőle értékes versenylovat, X felháborodik a "mérhetetlen anyagiasságon", hiszen ő sem kért pénzt anno,  amikor a csikó átkószált a szomszédba.

Száz szónak is egy a vége, mégiscsak barter alapon kéne ezt az egészet felfogni, és hagyni az érzelmeket a csudába. Jött egy szerb kislány, mert akkori hazájában nem voltak megfelelőek a feltételek (ő maga mondta) hogy olyan eredményes sportoló lehessen, amilyenre képességei predesztinálták. Új hazájától kapott pénzt, paripát, fegyvert, a haza meg kapott tőle világraszóló eredményeket. Most meg régiúj hazájának akarja szállítani a világraszóló eredményeket. Semmi gond, csak korrekten kell viselkedni, és a további pénzt, paripát fegyvert az új üzletféltől várni. A magyarországi barternek vége. Ja igen mégse, mert nyitva marad a 35 éves kor után adandó olimpiai bajnoki járadék. Ami Natasa menedzsere (és társa közös vállalkozásokban) szerint teljes mértékben megilleti, s így kiált egy interjúban: "Emberek, Natasa a legszebb és sportszempontból legfontosabb éveit Magyarországnak adta!" Visszakiáltanék: Menedzser Úr kérem! Nem ajándékba adta, tisztes, és jogos ellenszolgáltatást kapott érte, nem beszélve arról, hogy ezekre a becses évekre más náció - mostanáig - nem tartott igényt. A menedzser egyébként furcsa gondolkodású ember, mert így penget tovább a szívek húrjain:" Hányszor hallottuk régebben, külföldön sportoló, nagy, magyar bajnokoktól: hazahúz a szívük. Az ő (Natasa) esetében ezt miért nem lehet megérteni?" Majd ugyanebben az interjúban kijelenti:" Ha nincs a válása, és az új férj nem bolgár, biztosan nem jutottunk volna el a hazatérésig." OK! Bizonyára a menedzser kissé zaklatott mostanság de csak én nem értem? Ha Janics nem válik el magyar férjétől, és nem megy hozzá egy bolgárhoz, akkor sosem érzi meg Szerbia delejes vonzását??! Akkor nem is érzi olyan rosszul magát Magyarországon?

Ez már tényleg kínos... Mi lenne, ha a Janics-szappanopera szereplői abbahagynák a süketelést? Mert csak a vak nem látja, hogy Natasának jelenünkben nincs kit követnie Szerbiába, mert Douchevnek ott egyelőre semmilyen egzisztenciája nincs. Amíg ő valahogy oda nem ér... Nem lenne egyszerűbb megmondani az igazat? Imádom a férjemet, gyermekem apját (nagyon helyes, tartson örökké!) számomra az ő karrierje legalább olyan fontos, mint a magamé, nincs az a lépés, amit meg ne tennék érte, valamint a  szűkebb-tágabb családom jólétéért. És ennyi! Nem kell itt váltott zászlókat lengetni, családegyesítésről papolni, nem járó pénzekért tolvajt kiáltani. És ami Andro Douchevet illeti: semmiféle jogom nincs kétségbevonni őszinte, égtiszta érzelmeit Natasa iránt. Olyan borzasztó lenne megvallani: sokkal többet szeretnék profitálni feleségem sikereiből, úgy szakmailag mind anyagilag, és eme szándékomra Magyarország nem volt vevő? Tessék mondani, (azon kívül, hogy nem elegáns) mi kivetnivaló van ebben? 

                És hogy jár, vagy nem jár öt év múlva az olimpiai bajnoki életjáradék? Ezt majd eldönti a jövő. Ha Janics Natasa úgy érzi, hogy volt hazájában MINDVÉGIG OLIMPIAI BAJNOKHOZ MÉLTÓN viselkedett, visszajön érte, akkor... Végül is droggal nem kereskedett…