Korfui koszorú

Chansonnal az adventi koszorúkról beszélgettünk. Kérdi: a miénk milyen? Semmi különös - vágtam rá, aztán rájöttem, hogy dehogynem! Sőt! Kezdjük azzal, hogy nekünk két adventi koszorúnk van, már több éve. Az egyik tényleg semmi különös, négy szál gyertya egy piros arany diszítésű műanyag fenyőkoszorúcska ölelésében. A másik küllemileg még kevésbé hivalkodó. A legegyszerűbb szalmakoszorúra kövek rögzítve és négy mécses, amelyek a gyertyákat hivatottak helyettesíteni. Ilyen:

                     Mégis szívemnek ez a legkedvesebb, legkülönlegesebb adventi koszorúja.  A korfui koszorú, kis kavicsdíszeivel, amelyeket (többszáz társsal egyetemben) egyenesen nekem ajándékozott a Jón tenger, közepén a sziget legendás védőszentjének, Agios Spiridonnak erősen idealizált arcképével. Életünk legboldogabb heteinek mementójaként.

                     Érdekes, hogy pont Korfun kapott el a kavicsgyűjtési láz. Nem gyűjtöttem a ciprusi, észak-olaszországi, horvátországi, katalóniai tengerpartokon, a Vörös tengernél, a Holt Tengernél meg pláne nem. Aztán elvetődtünk Korfura. Amikor az első hajnalon kimentem egy kicsit locsogni a Jón tengerrel, vidám morajjal kilószám gördítette elém kavicskincseit. Gyönyörűeket, különleges formákban, színekben. Voltak rózsaszínűek, kávébarnák, mélykékek, égkékek, zöldek feketék, hófehérek, cirádázottak, simák...Megőrültem értük. Hogy ez tette-e vagy más, ez a sziget lett a világ egyetlen olyan helye, ahová a legszívesebben mentünk. Így aztán nem is mentünk máshová. Húsz hetet töltöttünk Korfun, kétszer egy hét/év bontásban. (Szent Szpiridon, az annyi mint öt hónap!?) Az első alkalmakkor lelkiismeretesen végigjártuk a nevezetességeket, megismertünk mindent, amit a sziget mutatni tudott. A legjobb hetek azonban mégis azok voltak, amikor csak léteztünk. Amikor már nem hajtott a "hüjeturista " tempó, nézzük ki a szemünket is, loholjuk végig a nevezetességeket, fotózzunk le minden négyzetcentimétert, érdekeset-érdektelent egyremegy, dokumentálandó, hogy biza itt is voltunk ám... Hosszú órákat töltöttünk lustán bámulva a tengert, ínyencként válogattunk kedvenc helyeink, éttermeink között, mint én a kavicsok között. Már nem akartam mázsaszám hazahordani a szépségeket , páratlanokat akartam, amilyeneket más nem talál.

                   Szerintem sikerült. Ám, ha mégse, nem baj. Az "alkövek" dobozokban, szatyrokban, szekrények tetején, aljában lakoznak. (Életem Értelme szerint szükség esetén építhetünk belőlük egy kis házikót...) A főkövek egy cseréptálban, lakásunk kitüntetett helyén díszelegnek. Mutatok párat!

Gomba tojással, bár kicsit rágós. Jobbra mindkét kavics Korfu térképére hajaz.

Balra magasszárú tornacipő, esetleg gőzhajó, jobbra szív és még egy tojás 

Korfui kőmakk, vagy bikkmakk jobbra nagyagy és kisagy.:-))

Egy dúsgyapjas, tengeri bárány Sidari öbléből, jobbra egy kunyhó.

És ímhol a legbecsesebb darab. Sosem jöttem rá, mihez hasonlít igazán.

Ufó? Astronauta? Egy régi -régi hajókorlát darabkája? Én mindenesetre Korfiótának hívom. A legelső utunkon találtam. Azóta, ahányszor visszamentünk, mindig vittem magammal, megfürdettem a tengerben, hagytam, hogy elmesélje a helyi kavicstársaknak, micsoda fura helyen lakik ő, amikor nem itt nyaral. Hittem, Korfióta mindig vissza fog vinni bennünket szívünk szigetére. Nem rajta múlt, hogy lassan negyedik éve nem szállunk le a sziget repterén. Másra kellett az idő, az erő. Korfióta meg türelmesen vár azóta is. Terveink szerint most már nem sokáig!:-)