2012. december 28., péntek

Kutyabarátság kutyaangyallal

Flekkfajta
Nagy tanulság, akinek kiskutyája van annál legyen mindig fényképezőgép! Mert bár Flekkről már úgy húsz mosolyalbum készült, ezek mind beltéri felvételek. Ő viszont bő hete a külteret is elfoglalta, azaz lejárunk vele sétálni. Igaz, az első alkalommal karban kellett kivinni az utcára, mert a lépcsőházban lelapult a földre kétségbeesett nyüszítések közepette, hogy ő oda ki, nem, nem nem soha...! Majd kettőt szippantott a szabad levegőből, secpec eldöntötte, a világ egy igazán neki való hely, és elindult a szélrózsa minden irányába. Mondhatni órák alatt szocializálódott, úgy az emberek, mind az állatok világában. Az eb egyszerűen abból indult ki, hogy minden élőlényt az ő személyes szórakoztatására sodorja útjába az élet. Így túláradó örömmel rohant rá mindenkire, heves farkcsóválások közepette. Mi, akik elhatároztuk, hogy illedelmes gazdák leszünk, és nem tukmáljuk kutyánk társaságát senkire, felvettük azt a szokást, hogy "vigyázat, nyakbaborulós!" csatakiáltásokat hallattunk, ha egy járókelő lehajolni készült hozzá, hogy megsímogassa.
Bonzófajta
                                                          Flekk a kutyatársakat illetően sem volt visszafogott. Minden kutyát olyan lelkes csaholással, nyüszögéssel kerített be, hogy még a legfélénkebb, legtartózkodóbb is felhagyott minden ellenállással. Istenem, bár lefotózhattam volna, amint Artúr, a fenséges és hatalmas német juhász döbbent, egyben megadó tekintettel tűrte azt az usque negyven puszit, amit egy nyakába ugró, fehér szőrgombóctól kapott...!:-) De nem csak ekkor bántam, hogy nincs nálam masina. Flekknek ugyanis lett egy "legjobbbarátja" egy tüneményes, gyémántszemű kicsi beagle, Bonzó személyében. A gazdija is nagyon kedves hölgy, így a barátságnak gátja nincs. A randik színtere többnyire a kutyafuttató, ahol a két barát hihetetlen örömmel játszik egymással, miközben mi, a gazdák, boldog mosollyal fagyunk jéggé...
                                                      Ma kora reggel is pont ezt műveltük, amikor megjelent mellettünk egy szép szál idős úr. Bonzógazdival később megállapítottuk, hogy egyenesen a semmiből, mert  közeledni nem láttuk, nem is hallottuk, pedig a futtatós kavicsos, ropog a talp alatt. Egy darabig figyelte a két kölyköt, majd megszólalt:
                                                  - A beagle olyan embernek való, aki felér ennek a fajtának az intellektusához. - itt szigorúan Bonzógazdira nézett. - Akiben van annyi szellemiség és empátia, hogy leköti az értelmét. Ez kérem nem egy cselédkutya, gyatra ember ne tartsa!?
                                                 - A golden retriever, - vett elő engem is. - tele van szeretettel. Nem csak a gazdája iránt. Aki a hűséget összekeveri a kisajátítással, csalódni fog benne, de úgy kell neki!?
                                                  Ezzel, mint, aki jól végezte dolgát, sarkon fordult és köszönés nélkül távozott. Mire felocsúdtunk, már nem volt sehol.
                                                 - Ööööö....- mondta Bonzógazdi.
                                                 - Ööööö...- mondtam én.
                                                 - Vau! - mondta Flekk és újra birkózni kezdett Bonzóval.
                                                Nemigen tudtunk napirendre térni a történtek felett. Ki volt ez? Még sose láttuk a környéken. Honnan került elő? És hová ment?? Ez az egész olyan volt, mint egy jelenés. Mintha a Kutyák Védőangyala érezte volna úgy, hogy palléroznia kell minket. Mióta hazajöttünk, önvizsgálatot tartok. Nem, igenis nem keverem össze a hűséget a kisajátítással. Igenis jól esik, hogy a kutyánk, rajtunk kívül, másokhoz is szeretettel közelít. Most se bánt, egy cseppet sem, hogy rám se hederít, mert éppen a partvist ölelgeti olyan imádattal, amilyet felém még soha nem tanúsított.
                                                  Na ugye!!:-)

2 megjegyzés: